Rózsa: A Kocsonyafesztivál hatalmas, az egyik talán legnagyobb bevételi forrást jelentette és fogja jelenteni a városnak

A Szeleta Park és a Kocsonyafesztivál közös szervezésében valósulhatott meg december 2-án a Kocsonyaközgyűlés. A rendezők célja a térség, a vármegye és a vármegyeszékhely életében meghatározó szereplők közötti párbeszéd élénkítése volt, valamit az együttműködés erősítése, a közösségépítés és a gazdaság- és turizmusfejlesztés meglévő lehetőségeinek leghatékonyabb kihasználása.

A Kocsonyaközgyűlés egyik felszólalója Rózsa Edit volt, a Kocsonyafesztivál szervezője
Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

Fotó: egy lelkes fesztiválozó Miskolcon

A Kocsonyafesztivál hatalmas, az egyik talán legnagyobb bevételi forrást jelentette és fogja jelenteni a városnak.

 Egy szegedi születésű miskolci vagyok. Egy olyan várost ismertem meg, amiben az emberek közreműködésével létre tudtam hozni egy olyan legendás fesztivált, ami kultúraközvetítő, gazdaságfejlesztő és közösségépítő

– mondta Rózsa Edit, a Kocsonyafesztivál szervezője. „Szeretnék hozzájárulni a Bükk Városa program építéséhez és ahhoz, hogy öt év múlva azokat a beruházásokat, elképzeléseket, amikről Tóth-Szántai József polgármester úr beszélt, már avatni lehessen, birtokba lehessen venni” – tette hozzá.

„A Bükki Nemzeti Park pontosan határos Miskolc városával. Az, hogy a Miskolcon megrendezendő Kocsonyafesztivál és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság együtt dolgozhat, nemcsak a városnak nagy szó, hanem a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnak is, hiszen így a természeti értékek is előtérbe kerülnek” – mondta Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója.