A kor nem számít: 100 éves nácit állítanak bíróság elé Németországban
null

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Guardian arról ír, hogy német hatóságok majdnem 80 évvel a második világháború befejezése után állítanák bíróság elé a sachsenhauseni náci koncentrációs tábor most 100 éves őrét, mivel

a frankfurti felsőbíróság hatályon kívül helyezett egy döntést, ami szerint a gyanúsított már alkalmatlan a bírósági tárgyalásra.

Gregor Formaneket tavaly vádolták meg azzal, hogy 1943 júliusa és 1945 februárja között a Berlin melletti Sachsenhausen koncentrációs tábor dolgozójaként 3322 gyilkosság elkövetésében segédkezett. A sachsenhauseni táborban 1936 és 1945 között több mint 200 ezer embert, köztük zsidókat, romákat és a rendszer ellenzőit tartották fogva: több tízezren haltak meg kényszermunka, gyilkosság, orvosi kísérletek, éhezés vagy betegség következtében, írják.

Emlékeztetnek: Németországban egy 2011-es ítélet óta sorban igyekeznek bíróság elé állítani az utolsó életben maradt náci háborús bűnösöket. Akkor John Demjanjukot arra hivatkozva ítélték el, hogy Hitler rendszerének részeként szolgált, noha

arra nem volt bizonyíték, hogy közvetlenül megölt volna bárkit is. A precedens óta azonban több egykori koncentrációs táborban dolgozót is elítéltek gyilkosságban való bűnrészességben,

tudjuk meg.