„Annyira felizgultam a szőke lánytól, hogy nem láttam más megoldást” – mondta a vasúti kocsiban maszturbáló férfi
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte büntetővégzésében a Szerencsi Járásbíróság azt a 23 éves férfit, aki július közepén önkielégítést végzett a Miskolcról Szerencsre tartó személyvonaton.
A Miskolci Törvényszék közleménye szerint az elkövető július közepén, éjszaka egy kocsiban utazott a fiatalkorú férfi ismerősével és egy számára ismeretlen nővel. Menet közben a férfi a vele szemben ülő nőnek szexuális tartalmú megjegyzéseket tett, majd letolta a nadrágját, elővette a nemi szervét, és a nőre nézve, hozzá beszélve, maszturbálni kezdett.
A fiatal férfi már a nyomozati szakban beismerte a bűnösségét. Azt mondta, hogy nagyon megtetszett neki a szőke lány, és először csak olyanokat mondott neki, hogy mennyire szép és csinos. Állítása szerint annyira felizgult, hogy nem látott más megoldást a nemi vágyai kielégítésére.
Az elkövető a cselekménye előtt többször is fákat vágott ki más erdejéből, ha tüzelőre volt szüksége. Ezért lopás miatt is felelnie kellett. A bíróság egy év szabadságvesztésre ítélte a fiatalt szeméremsértés vétsége, és folytatólagosan elkövetett lopás miatt, de a büntetését három év próbaidőre felfüggesztették. A büntetővégzés jogerős.
HOGY JÖN EHHEZ A CIKKHEZ PUTYIN KÉPE?
ÚJ KÁBITÓ VAN MÁR FORGALOMBAN?
Ne terelj szolga! Vége van, putyincsicska, vége van! https://www.youtube.com/watch?v=TMTo8Mt8b9g
Ez van ha valaki a 8 év alatt elvégzett 3 általánosból még csak képekig jutott el
Szerintem mindegy a latroknak, hány iskolájuk van, kikezdenek mindenkivel. Nekem is volt ilyen élményem a nyolcvanas évek végén, akkor pezsgőt is vásárolt az illető, úgy tolakodott.