Egy ukrán mosta a gazdag oroszok pénzét

Nagy-Britannia és az USA által vezetett nemzetközi rendőri együttműködéssel kivételes méretű pénzmosó hálózatot lelpleztek le, ami alapvetően gazdag oroszoknak segített elkerülni a bankszámláikat befagyasztó szankciókat – írja a Reuters. A 30 országban jelenlévő bűnszervezetet francia, ír és egyesült arab emirátusokbeli rendőrök segítségével göngyölítették fel. Eddig 84 embert tartóztattak le, de az a hatóságok diadaljelentéséből is világos, hogy pont a lényeg nem lett meg: az igazi főnökök és maga a pénz, utóbbiból ugyanis mindössze 25 millió dollárnyit tudtak lefoglalni. Az amerikai hatóságok az ügy miatt öt magánszemélyt és négy szervezetet vontak szankciók alá.

A hálózat valójában két, egymással kooperáló szervezet, a TGR Group és a Smart együttműködésére épült. A Jekatyerina Zsdanova által irányított Smart egy csalással létrehozott befektetési számla, illetve ingatlanvásárlások révén segített abban orosz ügyfeleinek, hogy az Oroszországban megkeresett pénzüket a szankciókat kijátszba nyugatra juttassák. De az orosz titkosszolgálatok is használták a Smartot, méghozzá arra, hogy külföldi akcióikat finanszírozhassák. A TGR pedig – amit a gyanú szerint egy George Rossi nevű orosz születésű ukrán állampolgár vezet – kriptovaluták közbeiktatásával operál és mos pénzt. Ez a szervezet a világ átellenes pontjain működő, egymástól teljesen független bűnözői csoportokat hoz össze.

A National Crime Agency erre a következő példát hozta:

a TGR rengeteg kriptovalutával rendelkező orosz feleket hozott össze olyan, más országban dolgozó drogcsempész bandákkal, amelyeknek kábé akkora mennyiségű, nehezen elkölthető készpénzük volt. A drogbűnözők kriptóban megkapták a hagyományos pénzük ellenértékét, amiért aztán úgy tudtak további drogokat és fegyvereket vásárolni, hogy nem kellett a régi módon fizikai készpénzt mozgatniuk határokon keresztül. A kápét a TGR segítségével aztán hagyományos módon, vagyis nagy pénzforgalmat bonyolító cégek, például építési vállakozások segítségével mosták tisztára és költötték el az orosz ügyfelek.https://444.hu/2024/12/04/30-orszagban-jelen-levo-orias-penzmoso-halozatot-lepleztek-le-ami-a-gazdag-oroszoknak-segitett-elkerulni-a-szankciokat