Január 1-jétől átlagosan 21, 2 százalékkal emelkedik a tanárok és az óvónők fizetése – közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel. A BM szerdai közleménye félévvel azután jelent meg, hogy májusban megérkezett a várt uniós fedezet, 184 milliárd forint a pedagógusok béremelésére.
A BM szerdai közleményében azt írta, a szakmai és társadalmi egyeztetések után a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátja a pedagógusok béremeléséhez szükséges részletszabályokat. A béremelésről szóló javaslat 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust, valamint szakképzésben dolgozó oktatókat is érinti.
A BM közleményében arról is írt, hogy a kormány vállalása alapján a tanárok átlagbérének 2024-ben a diplomás átlagbér 71,8 százalékát kell elérnie, 2025-ben pedig a 80 százalékát.
A béremelésre a kormány 339 milliárd forintot biztosít céltartalékban, ezen felül a 2024. évi béremelés fedezetének bázisba építésére a költségvetés tervezete 323,5 milliárd forintot határoz meg 2025-ben. Azt írták, a költségvetés tervezete már a 2026. évi pedagógus bérfejlesztésre is elkülönít 190 milliárd forintot.
A minisztérium hozzátette, hogy a béremeléshez a kormány a 2024. évihez képest 21,2 százalékkal magasabb bértömeget biztosít, amit a részletszabályok alapján differenciál a munkáltató. Azt írták, a javaslat értelmében a pályakezdő gyakornokok bére 2025-ben 640 900 forintra emelkedik, és az egyes fokozatokhoz tartozó sávhatárok is emelkednek. 2010-ben a gyakornokok átlagfizetése 129 500 forint volt, 2024-ben ez az összeg 528 800 forintra emelkedett.
A mesterfokozat megléte továbbra is plusz 2 százalékos, egyes kiemelt tantárgyak tanítása – mint a matematika, kémia, biológia, fizika, földrajz, természettudomány, digitális kultúra – 2024-ben plusz 4 százalékot, 2025-ben pedig 7 százalékkal magasabb fizetést jelent majd.