„Tízéves fiam meglátogathatja önt a munkahelyén?” – ezzel a kérdéssel kezdődik a „Kérdezd az elnököt” c. felvétel, amiben Sulyok Tamás köztársasági elnök olvasói/állampolgári kérdésekre válaszol. Kérdezik őt ebben arról is, hogy hogyan tudja megszólítani a fiatalokat, vagy hogy a kormányt szidókat és egymást hergelő embereket mikor unják már meg.
Itt hangzott el kérdésként az is, hogy mi a véleménye Sulyoknak arról a hangfelvételről, amit Magyar Péter titokban készített egy olyan beszélgetés során, amely közötte és volt igazságügyi miniszter volt felesége, Varga Judit között zajlott.
Erre Sulyok azt mondta: „Ilyen típusú hangfelvételeknek a meghallgatása nem tartozik a szokásaim közé. Nem tudok rá mit mondani.”
Ezt a megélhetési orbáncsicskát tök felesleges bármiről kérdezni.