Két budapesti iskolában is 14 éves diáklányokat zaklathatott egy tanár

A lány elmondása szerint 14 éves korában zaklatta egy tanár az Óbudai Gimnáziumban – írja a Telex. Decemberben kezdtek csetelni, majd pár hónap múlva a tanár arra utalt, hogy szexet akar, és kérte a lányt, erről ne beszéljen senkinek.

A lapnak az Óbudai Gimnázium igazgatója nem válaszolt, az iskolát fenntartó Észak-Budapesti Tankerületi Központ vezetője, Tamási Ilona viszont azt írta: „az adott időszakban egy volt pedagógussal kapcsolatosan folytattak le ilyen okokból vizsgálatot.”

Egy szülő (vélhetően a lány anyja) tett panaszt májusban a pedagógus ellen, ekkor azonnali belső vizsgálat indult az iskolában és a tankerületnél, az iskola igazgatója pedig feljelentést is tett. A tanárt 2024 június közepén kirúgták.

Kiderült, ugyanarról a tanárról van szó, akit korábban a Budapesti Ward Mária iskolából éppen azért rúgtak ki, mert egy 14 éves diáklányt megcsókolt és többször fogdosott.

Ott nem lépett olyan gyorsan az igazgató: a kollégák 2022 nyarán jelezték, hogy probléma van, és fel is jelentették a tanárt, de ő tovább taníthatott. Az iskola fenntartója 2023 márciusában szerzett tudomást a történtekről, és elbocsátották a tanárt, aki pár hónap múlva az Óbudai Gimnáziumban kezdett. A rendőrség közben nyomozást indított.

444.hu