Garázdaság miatt.
Feljelentés érkezett a Pécsi Rendőrkapitányságra Menczer Tamás kirohanása után, a feljelentő szerint a Fidesz kommunikációs igazgatója garázdaságot követett el – számolt be a Gulyáságyú Média. Menczer mentelmi jogára tekintettel a nyomozást nem a rendőrség, hanem az ügyészség végzi, az ügy átkerült a Központi Nyomozó Főügyészséghez.
Menczer – aki már nagyon várta a találkozást Magyar Péterrel – kedden tűnt fel a Tisza elnökének országjárásán a pécsi Szikla gyermekotthon előtt. A két politikus kocsmai stílusú szóváltásba keveredett, Menczer kövezkezetesen „Kicsinek“ szólította Magyart, ő pedig a korábbi külügyi államtitkár szájszagát tette szóvá. Hosszú percek után Magyar azzal vádolta Menczert, hogy garázdaságot követ el.
A minősíthetetlen stílust Menczer azzal indokolta, hogy ha a politikai közösségét kell megvédeni, ő lemegy a sárba és megvívja a földharcot a pszichopatákkal. Később arról is beszélt, az ellenzék egy mindent és mindenkit letoló buldózert választott fegyvernek, de olyanuk nekik is van. Ráadásul szerinte az övék erősebb.
Magyar Péter a történtek után vitára hívta Orbán Viktort, a felvetésre megint Menczertől jött válasz, aki ismét pszichopatázott egyet, szerinte velük vitatkozni a párt szóvivőjének a feladata. Orbán péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában is előjött a téma, a miniszterelnök úgy értékelte, hogy Menczer jól tette, hogy leállította „ezt a rém kellemetlen embert“. Igaz, annak egyelőre semmi jele nincsen, hogy Magyar Péter leállt volna, a politikus arról írt, felkészült minden eshetőségre.
Üzenjük a Mikulásvonat Vadóckájának, aki a vasárnap reggeli első járaton kénytelen volt végighallgatni egy M1-en szocializálódott néni negyed órás degradáló és megalázó monológját, hogy ne vegye magára.
Miskolc. Helló! Nektek nem hiányzik a karácsonyi díszítés? Se szarvas, de adventi koszorú.