Az elemző szerint a harc után ki kell jönni a ketrecből és kell tudni késsel és villával enni. Szerinte „sokaknak a fejében ez ment el.”
„A személyeskedésnek valóban egy teljesen új fajtáját láttuk” – jelentette ki a Szabad Európa podcastjában Menczer Tamás múlt heti, Magyar Péter elleni performanszáról Zárug Péter Farkas politológus. „Ilyen nem volt” – tette hozzá. Mint mondta, személyeskedések korábban is voltak a magyar közéletben, de ilyen típusú szituáció szerinte soha.
„A magyar társadalom nem ezt várja” – utalt a két politikus csörtéjére az elemző. Szerinte ugyan lehet, hogy a társadalom bizonyos szegmensei úgy viselkednek, ahogyan az a konfliktusról közzétett felvételeken is látszik, azonban nem ezt a viselkedésmintát várják el az őket képviselőktől, ez biztos.
„Egyértelmű, hogy a kommunikációs igazgató részéről ez egy szándékolt, keresett konfliktus” – tette hozzá. „A bokszolók is üzengetnek egymásnak, de amikor mérlegelés van, hogy ott ki üt oda a másikhoz, vagy ki milyen módon viselkedik, az már egy sportkérdés” – magyarázta.
„Belefér az üzengetés, de mérlegelésnél általában annak szoktunk szurkolni, aki nem pofozza le a mérlegelésen a másikat”
– mondta.
A kulcsa a helyzetnek szerinte a provokáció, melyhez hasonlót Zárug szerint az elmúlt harminc évben senki nem engedett meg magának. „Úgy gondolom, hogy
a demokráciába belefér a ketrecharc”
– magyarázta az elemző. Azt mondta, egy időben ő is benne volt, hiszen dolgozott tanácsadóként. Igazat ad Orbán Viktornak abban, hogy „aki nem véres, az nem harcolt”, csakhogy a harc után kijön mindenki a ketrecből, „és kell tudni késsel és villával enni.” Szerinte sokaknak „a fejében ez ment el.”
Zárug Péter Farkas nem zárta ki, hogy folytatódni fog az irány, melyet Menczer kezdett el – erre utal az is, hogy a miniszterelnök pénteki, Kossuth rádiós beszédében megvédte őt – azonban ezt nem tartja jó iránynak.
Brrrrr.
ócska duma Zárugtól ez az egyfelöl
másfelöl
himi
humi
Le a kalappal Menczer Tamás előtt!
Köszönjük Bandi! Egyéb?
Tessék:
„Kemény kritikákat kapott Orbán Viktor Brüsszelben a pedofiltörvény miatt.
Írása elején az ismert közgazdász Mark Rutte holland kormányfőt idézi, aki júniusban, a pedofiltörvényhez kapcsolódó melegellenes szabályozásról szóló vitában azt mondta, hogy Magyarországnak többé nincs helye az Európai Unióban. A közgazdász szerint a holland kormányfőnek igaza volt,
és az Európai Uniónak meg kellene kezdenie Magyarország kizárásnak a folyamatát,
amit Lengyelországgal lehetne folytatni. Daron Acemoğlu azzal érvel, hogy Magyarország és Lengyelország az utóbbi évtizedben lebontotta a jogállamot és a demokratikus intézményeket. Szerinte az Orbán Viktor által emlegetett „illiberális demokrácia” tévképzet, Magyarországot már demokráciának sem lehet nevezni.
A bíróságokat egyre inkább a Fidesz irányítja, a sajtóban egyre kevesebb a szabadság, a civil szervezetek állandó fenyegetés alatt kénytelenek működni, az egyetemeket pedig még attól a kevés autonómiától is megfosztották, amivel még rendelkeztek
– sorolja a közgazdász, aki szerint Lengyelország is Orbán Viktor nyomdokain jár ebből a szempontból.
Daron Acemoğlu szerint az utolsó cseppet a pohárban az jelentette, hogy egyik ország sem csatlakozott az Európai Ügyészséghez.
MAGYARORSZÁG ÉS LENGYELORSZÁG GÚNYT ŰZ AZ EURÓPAI UNIÓBÓL ÉS ANNAK ÉRTÉKEIBŐL,
A közgazdász végül azt írta, az Európai Unió többé nem tehet úgy, mintha Magyarország demokrácia lenne, mivel azzal saját magát is hitelteleníti. Szerinte az EU-nak úgy kell átalakítani a törvényeit, hogy a magyar és a lengyel vétó ellenére is érvényesíteni lehessen a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelyében megfogalmazott szankciókat, addig is, amíg kitalálják, hogy miként lehet megszüntetni Magyarország tagságát.
Hacsak az utolsó pillanatban nem következik be valamiféle csodaszámba menő visszatérés a demokráciához, akkor Magyarországnak mennie kell az európai projekt túlélése érdekében”
Jézusom…Több mint három évre volt szükséged hogy felfogj egy 2021-es cikket?LOL :):)::)
Hát a Magyar Péternek?
Mit is támogat Ő? Hogyan szavazott?
Vergődsz nercseléd…
Hájpacni szekus