Ismét az állami gondoskodásban nevelkedő gyermekeket  segíti a Coop

 

Több mint 11 tonnányi sajátmárkás élelmiszer adomány érkezett Borsod-

Abaúj-Zemplén vármegyébe

Csaknem 60 tonnányi Coop sajátmárkás alapélelmiszereket
tartalmazó adományt nyújt a Coop Segély Alapítvány és a CO-OP Hungary Zrt. hat magyarországi
vármegyében élő, mintegy 2700 állami gondoskodásban nevelkedő gyermekek számára. A
kereskedelmi lánc alapítványán keresztül együttműködve a Belügyminisztérium
Gondoskodáspolitikáért Felelős Államtitkárságával ezúttal összesen mintegy 30 millió forint értékű
adománnyal segíti a Tolna, Baranya, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok,
Budapest-Pest vármegyékben az állami közintézményekben nevelkedő gyermekek étkeztetését.
Borod-Abaúj-Zemplén vármegyébe 470 gyermek részére több mint 11 tonnányi érkezett, amelyet a
Vármegyei Gyermekvédelmi Központ Szondi György utcai gyermekotthonánál adtak át.
Idén immár hatodik alkalommal indult útnak a Coop Segély Alapítvány kamionja, hogy tovább
folytassa a Coop üzletlánc segély alapítványának a 2011-ben megkezdett országos támogatási
programját. A Coop Segély Alapítvány a Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikáért Felelős
Államtitkárságával együttműködve idén ismét az állami gondoskodásban nevelkedő, csaknem 2700
gyermekek étkeztetését támogatja ezúttal hat vármegyében, összesen mintegy 30 millió forint
értékű, 60 tonnányi Coop sajátmárkás alapélelmiszerekből álló adománnyal.
A Coop tudatában van annak, hogy az elmúlt két évben végbement kedvezőtlen, de mára
stabilizálódott inflációs folyamatok – főként az élelmiszeriparban – megnövekedett árszínvonalat
eredményezett, amely kihívást okozhat azoknak a szociális intézményeknek, amelyek a gyerekek
ellátásáról nap mint nap gondoskodnak. „A támogatással ezen szeretnénk enyhíteni, egyben pedig
tiszteletünket szeretnénk kifejezni azoknak az ápolóknak, nevelőknek és minden segítőjüknek, akik
ezekben az intézményekben áldozatos munkát végeznek” – mondta Tóth László, a Co-op Hungary Zrt.
igazgatóságának tagja. A Coop sajátmárkás alapélelmiszerekből összeállított adománycsomaggal a
Coop Segély Alapítvány a gyermekek mindennapi étkeztetéséhez járul hozzá, azonban az üzletlánc
tisztában van azzal, hogy a gyermekek ellátása és étkeztetése biztosított az intézményekben.
A Coop Segély kamionja november 18-27. között az ország hat vármegyéjébe szállítja ki az adományt,
mely sajtónyilvános programsorozat a Tolna vármegyei Hőgyész, a Baranya vármegyei Pécsvárad és a
Zalai vármegyeszékhely, Zalaegerszeg után november 22-én Miskolcra érkezett, majd Jász-Nagykun-
Szolnok vármegyeszékhelyén Szolnokon folytatódik, és a Budapest/Pest vármegyei régiót lefedő
budapesti országos eseménnyel zárul. „Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe több mint 11 tonnányi
élelmiszert hoztunk, amely 18 raklapnyi árut jelent” – tette hozzá Tóth László.
Az eseményen jelen volt Miskolc Önkormányzatának Egészségügyi, Szociális és
Környezetegészségügyi Bizottságának alelnöke is. Kozma István Jánosné beszédében hangsúlyozta,
hogy ez az alkalom több mint adományátadás. „A Coop üzletlánc támogatása a közösségépítést
erősíti, valamint a gyermekekre irányuló figyelmet és törődést is jelenti” – fogalmazott az alelnök.
A Vármegyei Kormányhivatalt Dr. Menyhárt Szabolcs főigazgató képviselte, aki azt emelte ki, hogy a
Coop üzletlánc rövid időn második alkalommal volt jelen országos támogatási programjaival
Borsodban. „Szeptember elején a Coop Rally keretei között hívta fel a figyelmet a hazai gyártású
élelmiszerekre és azok gyártóira, most pedig a Coop Segély Alapítvány adományát hozta el az állami

gondoskodásban nevelkedő gyermekeknek. Két fontos társadalmi programról van szó, mely mások
számára is példát mutat” – mondta a főigazgató.
A teljes vármegyei adomány ugyan Miskolcon került átadásra, de a B-A-Z Vármegyei Gyermekvédelmi
Központhoz tartozó valamennyi szakmai egysége között kerül szétosztásra. „A vármegyei
intézményrendszerünk 13 szervezeti egységből áll, amelyekben 470 gyermekkel foglalkozunk. „A
Coop adománya hatalmas segítség számunkra főleg az ünnepek közeledtével, hiszen az így
felszabaduló forrásokat más célokra tudjuk fordítani” – jegyezte meg Virányiné Szabó Zsuzsanna, a
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság B-A-Z Vármegyei Kirendeltségének igazgatója.
Az igazgató szavaihoz csatlakozva Farkas László, a B-A-Z Vármegyei Gyermekvédelmi Központ
intézményvezetője hozzátette, hogy az adomány felhasználása közösségi programot jelent, illetve a
gyermekek étkezését tudja változatosabbá tenni, ami a közeledő karácsonyi ünnepek idején nagy
érték.
A Coop Segély Alapítványról
A Coop Segély Alapítvány a Coop üzletlánc egyik országos társadalmi kezdeményezése. A szervezetet
a 2010-es nagy árvíz és a vörösiszap-katasztrófa idején hozták létre a bajbajutottak támogatására,
amely azóta is élelmiszersegéllyel, konkrét adományokkal igyekszik az önhibájukon kívül bajba
jutottak életét megkönnyíteni. Az alapítvány kuratóriumának elnöke a kezdetektől Kemény Dénes,
akivel a Coop 1996 óta működik együtt. Az elismert szakember az üzletlánc vezetőihez hasonlóan
elkötelezett a rászorulók, különösen a gyermekek támogatása mellett. Éppen ezért a szervezet
megalakulását követő évben, 2011-ben egy országos támogatáspolitikáról döntött a kuratórium,
amelynek fókuszában az állami gondozásban nevelkedő gyermekek állnak.
Az elmúlt tizennégy év eredményeként ez idáig több mint 155 millió forint fordított az alapítvány
segítségnyújtásra, ebből 75 millió forint a korábbi évek során a különleges ellátást igénylő gyermekek
étkeztetésnek támogatására, valamint több mint 55 millió forint értékű vásárlási utalvány és
élelmiszer segélycsomag a legnagyobb katasztrófák idején, pl. az árvíz és a vörösiszap-katasztrófa
károsultjainak.
A Coop üzletlánc tagvállalatai a működési területük közösségének felelős tagjaként a koronavírus-
járvány idején pénz- és élelmiszer adománnyal segítettek kórházakat, a nehéz helyzetbe kerülteket
támogató civil szervezeteknek élelmiszert, tisztítószereket juttattak el, az egri kutyamenhelyet pedig
3,6 tonna száraz kutyaeledellel segítette az egyik cég.
2013 óta a COOP dolgozóin túl bárkinek lehetősége nyílik, hogy adója egy százalékát felajánlja a
szervezetnek.