Fotó. A miskolci aksigyárról keveset tudni
Pénteken tette közzé második, részletes októberi ipari statisztikáját a KSH. A főbb számok nem változtak az első adatközléshez képest: éves alapon 3,1 százalékkal (a nyers adat szerint 0,2 százalékkal) visszaesett, havi alapon 2 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás.
A részletes adatokból kiderül, hogy bár a feldolgozóipari alágak többségében bővült a termelés éves alapon – leginkább a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása kategóriában –, a magyar gazdaság húzóágazatát jelentő autó- és az áttörésnek szánt akkugyártás továbbra is szenved:
- A közúti gépjármű gyártása 12 százalékkal visszaesett,
- az akkumulátor, szárazelem gyártásának volumene 31 százalékkal zuhant,
- és csak a közúti jármű alkatrészeinek gyártása nőtt enyhén, 3,3 százalékkal.
Az akkugyártás termelése most már sorozatban nyolcadik hónapja esik vissza. Különösen aggasztó, hogy a mínusz 31 százalék a júniusival holtversenyben a második legrosszabb eredmény – nemcsak idén, hanem az aksigyártás magyarországi beindulása óta. Ez a mínusz 31 százalék ráadásul azt is jelenti, hogy az ágazat termelésének enyhe javulása megszakadt
A nagy kérdés azonban az lesz, hogy mit hoz majd a november – az elmúlt hónapok többé-kevésbé (most éppen többé) durva visszaesését ugyanis részben a magas bázishatás is magyarázta, vagyis az a tény, hogy tavaly még elképesztő, 20-30 százalékos emelkedéseket produkált az ágazat. Novemberben aztán a kirobbanó bővülések stagnálásba (plusz 0,3 százalékra) váltottak.
Bár a kormányzati gazdaságpolitikai irányítás előszeretettel magyarázza, hogy az ipari és általában a gazdasági visszaesést a külpiacok, főleg a német gazdaság krízise okozza, az ipari kivitel októberben már bővült: az export volumene 4 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Igaz, ezen belül a járműgyártás kivitele 1,3 százalékkal mérséklődött, de a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása alág kivitele 20 százalékkal nőtt.
Az év egészében az első tíz hónap alatt 3,9 százalékkal esett vissza az ipari termelés. A tizenhárom ipari alágból kilencben visszaesett a termelés. A legnagyobb mértékű idei visszaesés 12,8 százalékkal az akkugyártást is magába foglaló „villamos berendezés gyártás” kategóriában történt.
2025 tényleg csuda egy év lesz…
– januárban lejár az eu-s moratórium az orosz kőolaj exportra, a mol és a slovnaft jelentős eu-s piacokat veszít
– még ha be is fagynak az orosz-ukrán frontvonalak, a szankciók /évekig/ maradnak
– tavasszal kifut az utolsó hullám az inflációkövető állampapírokból, komoly finanszírozási háttérre lesz szüksége a költségvetésnek
– a német autóipar leépítésekre készül
– /a soha el nem készülő/ paks 2 duplájára drágul és a növekményt finanszíroznunk kell, mert az oroszok nem fogják/tudják
– a munkanélküliség növekszik
– a forint bezuhan
– az inflációt nem tudjuk kordában tartani
– a fogyasztás stagnál
– további különadók
– további megszorítások
a geci 15. éve 2/3-os hatalmon… jövőre kezdődik az aratás.
hajrá magyarország, hajrá magyarok.
Már csak abban reménykedem, hogy amint putyinnak semmi hasznot nem hoz már, akkor egyszerűen megöleti, ahogy a többi kegyvesztett szolgáját.
Nyugodj már le! Majd jönnek vitorláshajókkal az olcsó amerikai akksik garmadája az európai piacolkra. Olcsó palagáz, olcsó fegyver,lőszer,olcsó orosz atomerőmű fűtőelem átcimkézve, olcsó akku. Mit akarsz még?
„Az USA területén a következő években robbanásszerűen terjednek majd az akkumulátorgyárak. A kormányzat energiaügyekkel foglalkozó hivatalán (DOE – Department of Energy) belül a járműtechnológiákkal foglalkozó részlege készített egy kimutatást a tervezett akkugyárakról és számos projektet sikerült összeszedniük, ami bámulatos mértékű ellátottságot biztosíthat majd a közeljövő autógyártásának a kontinensen. Alább a 2021 október 25-ig bejelentett projektek olvashatók:
A Ford és az SK Innovation közös munkája (BlueOvalSK)
1) Stanton, west Tennessee – Blue Oval City (43 GWh) – 2025
2) Glendale, Közép Kentucky – BlueOvalSK Battery Park (2x 43 GWh) – 2025
A GM és az LG Energy Solution összefogása (Ultium Cells)
1) Lordstown, Ohio (30+ GWh) – 2022
2) Spring Hill, Tennessee (30+ GWh) – 2023
3) további üzemek vannak még tervezés alatt
SK Battery America (SKBA), az SK Innovation ottani leányvállalata:
1) Commerce, Georgia – 1-es üzem: 9.8 GWh – 2022 elején
2) Commerce, Georgia – 2-es üzem: 11.7 GWh – 2023
Stellantis és az LG Energy Solution együttműködése: 40 GWh – 2024
Stellantis és a Samsung SDI leányvállalata: 23 GWh (akár 40 GWh) – 2025
Toyota: Greensboro-Randolph Megasite, North Carolina – 2025
Volkswagen: Chattanooga, Tennessee – 2022
A fenti számok megvalósulása esetén könnyedén áll majd rendelkezésre nagyjából 300 GWh akkumulátor 2025 után. A fenti számokban még nincs benne a Tesla saját akkugyára és annak kapacitása, ami szintén több száz GWh-nyi kapacitást mutathat majd fel.”
„Már csak abban reménykedem, hogy amint putyinnak semmi hasznot nem hoz már, akkor egyszerűen megöleti, ahogy a többi kegyvesztett szolgáját.”
Kéri Laci bá’ felesége Petschnig Mária Zita néni ezt már 2010 tél elején megmondta. Azóta a vasárnapi újságok szerint minden héten hétfőn megbukik a fidesz qrmány. „The politician failed as a result of his economic policy.”😁😂🤣
Nézzél már szét országszerte a kíváló természet- és társadalomtudományokkal felvértezett libsi
355/113csa tanárnénik hosszú tömött sorokban sorakozva adják vissza az évvégi pulykapénzt
pótolva az akkugyárak vesztességeit, szorgalmazva a szerb lítium vagyon felhasználását.
„Már a jövő héten megkaphatják a pedagógusok év végi jutalmaikat, amelyek összege bruttó 75 és 150 ezer forint között mozog – értesült a Népszava. ” Az igazgató szeretője még 230 eFt-ot is kaphat. A tantestületben ígyis-úgyis mindenki kussolni fog a kötelező 75 ezerFt után.