Az alacsony születési arányokon javítanának azzal Tokióban, hogy a város kormányzata megengedné dolgozóinak, hogy a heti öt helyett négy napot dolgozzanak az emberek. A cél az, hogy egyensúlyba kerüljön a munka és a magánélet.
A terv szerint 2025-től az alkalmazottak maguk alakíthatnák át munkaidejüket és választhatnák ki a hét egy napját szabadnapnak. Hasonló kísérletet indítottak már Japánban más városok és prefektúrák önkormányzatai is.
A 4 Day Week Global nevű, brit székhelyű nonprofit szervezet alapítója szerint a négynapos munkahétnek köszönhetően általában „nő a termelékenység, javul a munkaerő megtartása, a betegszabadságok pedig nagyjából felükre csökkennek”.
Japánban a születések számának csökkenése a vártnál gyorsabb volt, 2024-ben a Japánban születő gyerekek száma a feljegyzések 1899-es kezdete óta először fog 700 ezer alá esni, és ahogy a Financial Times is írja, a gazdaság már most is küzd a munkaerőhiánnyal és azzal, hogy itt a legmagasabb az idősek aránya.
Tokióban a kormány idén egy társkereső alkalmazást is indított, hogy többen házasodjanak és alapítsanak családot.