A rendszerváltoztatás óta eltelt emberöltő az acélváros kulturális hegemóniájának másodvirágzásaként is elmesélhető. Miközben világnézetileg különböző politikai csoportok adták egymásnak a kulcsot a Városházán, addig az identitást formáló, progresszív kulturális erőtér változatlanul monopolhelyzetben maradt településünkön. Ezért az elmúlt három évtizedben kulturális értelemben vett korszakváltásról aligha beszélhetünk városunkban.

Az elitek félreértették az acélváros toposz tartalmát, ugyanis azt az iparfejlesztéshez kötötték, magyarán a város gazdaságfejlesztésének zsákutcájaként értelmezték. Az acélváros korszak és identitás a mi értelmezésünk szerint elsősorban a kultúra területéhez tartozik.

Amellett érvelünk, hogy Miskolc gazdaságfejlesztése ipar fókuszú legyen, és ebben az értelemben ne szakítsunk az acélváros hagyománnyal. Ezzel szemben a Szinva völgyének kulturális értelemben fordulatra van szüksége. Egy vadonatúj kultúrpolitikát sürgetünk. Acélváros helyett építsünk polgárvárost.

Olyan kultúrpolitikára van szüksége Miskolcnak, amelynek kiemelt forrásvidéke, fundamentuma az alábbi négy terület:

1. Az Anjou kultúra felfedezése és bemutatása. (Lovagkor, Nagy Lajos, Szent Hedvig.)

2. II. Rákóczi Ferenc fejedelem kultuszának meghonosítása. (Kétszer tartózkodott hosszabb ideig városunkban, rendeletek sorát hozta meg Miskolcon, sőt egy francia követet is fogadott itt.)

3. A Pálos szerzetesrend értékeinek felfedezése. (Diósgyőr múltjának meghatározó értékei kötődnek az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendhez.)

4. Az Avasi pincesor. (Gasztronómia, bükki borok.)