MANDULA VIKTOR
DUBAJI CSOKI ÉS SZEGÉNYSÉG
Derék fideszes véleményvezérek napok óta azon élcelődnek, hogy milyen mélyszegénységről beszélnek itt egyesek, amikor arról szólnak a hírek, hogy elkapkodják a boltokból a dubaji csokoládét. Ugyanennek a lemeznek a korábbi változata, hogy „tömve vannak a plázák”, meg „telepakolják a kosarat az Auchanban”.
Nagyjából azok a habitusú emberek érvelnek ezen a színvonalon, akik ha véletlenül lehullik két centi hó, azonnal kiírják a facebookra, hogy „bibibí, milyen globális felmelegedés, lipsik?”
Magyarország problémája eközben épp a durva kettéosztottság: az egyre mélyülő szakadék, amely nem csak politikai, de kulturális és gazdasági értelemben is kettévágja a társadalmat.
A Ferge Zsuzsa által perverz újraelosztásnak nevezett fideszes gazdaságpolitika eredményeként az elmúlt másfél évtizedben a kiváltságos elit felfoghatatlan vagyonokat halmozott fel, és a felső-középosztály is szépen gyarapodott, miközben a középosztály vagy roppant erőfeszítések árán meg tudta tartani életszínvonalát, vagy folyamatosan csúszott lefelé, az alsóbb néprétegek pedig egészen drámai helyzetbe kerültek, főleg az elmúlt 3-4 évben duplájára-háromszorosára nőtt élelmiszerárak miatt.
A pökhendi osztályvakság egészen obszcén esete a középosztálybeli és afölötti emberek autóira, nyaralásaira, teli kosaraira mutogatva ignorálni az alsó milliókat: a hús helyett legfeljebb sajátmárkás baromfipárizsit vásárló kisnyugdíjast, az albérlet kifizetése után havi pár tízezerből élő pályakezdőt, nem beszélve a szabolcsi, borsodi, hevesi, nógrádi, baranyai szegregátumokban élőkről, ahol egészen más problémák vannak, mint a dubaji csoki.
Egy társadalom vagyunk, egy hajóban evezünk, ez pedig egy zéró összegű játszma: ha önzőségből, szolidaritáshiányból észre sem vesszük a másik problémáját, ha hagyunk elkallódni értelemtől csillogó szemű gyerekeket, csak mert rossz irányítószám alá születtek, és esélyük sincs eljutni az egyetemig, akkor ennek árát mindannyian fizetjük majd meg: meg nem termelt GDP-ben, hiányzó szakemberekben, növekvő társadalmi feszültségekben.
Az önzőségre és mindenkin átgázolásra trenírozó jobboldali politika helyett új gondolkodásmódra, új társadalmi szolidaritásra van szükség. Mert béke és fejlődés csak olyan országban lesz, ahol a dagály mindannyiunk hajóját felemeli.