Az ország még mindig a lejtőn áll, és még 2026-ig csak egy egyre meredekebb pályán zuhan bele a saját szarába, a szakadék mélyére. A nap

A piacgazdaságok, az európai közösség és a polgári demokráciák egyik hatalmas és csodálatos igazsága, hogy az az ország, amelyik évtizedes alapon és majdnem össztársadalmi szinten a gusztustalan gondolkodást, a gyűlölködést, a lopást, az egymással kibaszást, a szarházi viselkedést tűzi országosan a zászlajára, az bizony lehet EU tag, lehet a volt szovjet blokk egyik legjobb gazdasági helyzetében, lehetnek fantasztikus földrajzi és közgazdasági adottságai, végtrelen ivóvize, nulla földrengés-árvíz-sivatag-viharzóna, lehet Európa mértani közepén tranzit és minden szempontból – az az ország, amelyik ezt a kombót választja országos szinte, az szó szerint elrohad akkor is, ha locsolod rá az EU csilliárdjait, ha valójában sem éhínség, sem járvány, sem háború nem sújtja.

Az ilyewn ország bizony 2-3 parlamenti ciklus alatt zuhan arra a szintre, hogy Euróla hagyományos szegényházával, legcsóróbb országaival kelljen őt összehasonlítani. És nincs ország Európában, amelyik jobban megérdemli nyomorult sorsát, amiből fogalma, ötlete nincs, hogy kell kijönni, amiből – ha holnap fegyelmezetten, becsületesen, és szorgalmasan elkezdené – immár több évtizedes meló lenne kijönni, dehát egy lusta, tolvaj, hazug, gyűlölködő, bunkó tahókkal teli ország, ahol ezek a tulajdonságok ma menőnek is számítanak , esély sincs a kilábalásra belátható évtizedeken belül.

Mindezt azért, mert büdös volt a munka, büdös volt az adófizetés, jobb volt lopni, mocskolódni, gyűlölködni, egymáson nyerészkedni, ki/megkerülni minden szabályt, és most itt az eredmény, annak is csak az eleje. Ez az ország még mindig a lejtőn áll, és még 2026-ig csak egy egyre meredekebb pályán zuhan bele a saját szarába, a szakadék mélyére.

Rajtunk, megmaradt becsületes munkában és tisztességes családban gondolkodó maradék magyarokon kívül a többi mind abszolút megérdemli a sorsát. A szolgai létet, a kilátástalanm, fojtogató nyomorultságot