Skip to content

Két hét múlva több mint egymilliárd eurót, vagyis mintegy 400 milliárd forintot fogunk bukni?

Két hét múlva több mint egymilliárd eurót, vagyis mintegy 400 milliárd forintot fogunk bukni?

Népszava: Vissza fogja dobni a modellváltó egyetemekről szóló törvényt az Európai Bizottság, súlyos pénzeket bukik az ország

 

Az EU nem elégedett. Magyarország viszont úgy fest, el fogja veszíteni a brüsszeli pénzek egy részét.

Úgy tűnik, semmi nem fogja megmenteni Magyarországot attól, hogy két hét múlva több mint egymilliárd eurót, vagyis mintegy 400 milliárd forintot bukjon el a 2021-2027 közötti uniós támogatásokból. A Népszava cikke szerint a hatóságok két év alatt sem hajtották végre a Brüsszel által befagyasztott pénzek feloldásához kötött feltételeket, így ezeket a pénzeket végleg bukja az ország. A lap több forrásból megerősített információi szerint

nem jelentett sikert a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról hozott törvény novemberi módosítása sem, ezt várhatóan az Európai Bizottság már e hét elején vissza fogja dobni.

Az Európai Tanács 2022. december 15-én függesztette fel határozatával a Magyarországnak járó felzárkóztatási támogatások közel egyharmadát, vagyis 6,3 milliárd forintot. Ekkor tiltották meg az uniós intézményeknek, hogy támogatást adjanak a magyar közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak, valamint az általuk fenntartott közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak. Ez azt jelentette, hogy a 21 magyarországi modellváltó egyetem nem vehet részt azóta sem az Erasmus+ oktatási csereprogramban, valamint a Horizont Európa kutatás-fejlesztési programban sem.

A tanács határozata részletesen felsorolta, hogy Magyarország a jogállamisági eljárás áprilisi elindítása óta milyen lépéseket tett a jogállam helyreállítása érdekében, és mely területeken szükségesek további korrekciók, akár jogszabályi változtatások. Ezeket a döntéstől számított két éven belül kell részben, vagy egészben teljesíteni, majd a teljesítésről értesíteni kell az Európai Bizottságot is. A magyar hatóságok azonban a Népszava szerint nem értesítették a Bizottságot, így gyakorlatilag borítékolható a végleges pénzvesztés. Az összeg így nem a brüsszeli kasszában, hanem a tagállamoknál marad, tőlük így le sem fogják hívni az összeget. Ha jövőre, vagy az azt követő évben sem történik semmi, akkor a következő évek végén is komoly összegek fognak eltűnni.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. idézet
    2024.12.16. 09:38

    Nagyjából 250 millió dollár, azaz átszámítva 97 milliárd forint értékű készpénzt szállíttatott repülőn a most megbukott Bassár el-Aszad rezsimje Oroszországba
    „Ezt az összeget nagyrészt 100 dolláros és 500 eurós címletekben vitték Oroszországba.”
    Vajon miért nem rubelben vagy szíriai fontban tartotta a pénzét? 🙂
    Mikó mindenki tuggya, hogy a nyugat rohad.
    Itt a példa, bides ártány!

  2. idézet
    2024.12.16. 11:29

    A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke pécsi látogatásakor kijelentette, a munkaintenzív időszaknak vége, egy technológia-intenzív tudásalapú társadalmat, gazdaságot kell építeni. Ezzel ugyan ki nem mondva, de a világ tudtára adta, hogy Orbán Viktor tévútra vitte Magyarországot a munkaalapú társadalom programjával 14 évvel ezelőtt.
    .

    Hatalmas szerencse, hogy Nagy Elek ilyen kulturáltan mondta el, amit a számok nyilvánvalóan mutatnak már régóta, mert így a Fidesz kommunikációs pitbulljai nem neszeltek fel egyelőre. Ellenkező esetben már cafatokra szedték volna a kamara új elnökének magánéletét és üzleti vállalkozásait, valamint a fiatal demokrata nyuggerek Menczer Tamás vezetésével ott tüntetnének, ha esetleg egy gyermekotthonba készülne karácsonyi ajándékozásra. A Fideszben ugyanis főbűnnek számít kritizálni a Főnököt./mint a bolsi érában/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük