Lyukóvölgy. A roma lakosság körében tapasztalható magasabb Fidesz-támogatottság összetett jelenség.

Miskolc nem is egy, hanem két olyan választókerületnek is központja, amelyet kötelező megnyernie annak, aki le akarja váltani a Fideszt. Innen, a Tudomány és Technika Házából sugározzuk az év utolsó élő Vétóját, ahol a helyi politika elemzése előtt érintjük a Tiszával sodródó kispártokat, a stratégikus Lázár Jánost, és a maga hőbörgő mivoltában, ki tudja, talán szintén stratégikus Menczer Tamást is.

0:00 Visszaszámláló 4:35 Felvezetés 5:56 Helyreigazítás: valótlant állítottunk egy kisbuszról 7:15 Mi marad az ellenzéki világból a Tisza mellett? 27:08 Lázár János kibeszél a Fideszből 42:13 Miskolc, ahol az ellenzék többségben van, de kikap.

Partizán Vétó műsorában készült mélyreható elemzés egy olyan város képét tárja elénk, ahol az ellenzéki többség megléte nem elegendő a sikerhez – sőt, mintha éppen ez a többség válna időről időre a kudarc forrásává.

A statisztikai adatok következetesen mutatják a város politikai preferenciáinak alapvető irányát: a Fidesz-KDNP támogatottsága stabilan és következetesen 50% alatt marad, jellemzően 45% körül mozog. Ez önmagában elegendő kellene, hogy legyen egy stabil ellenzéki vezetéshez – más városokban általában az is. A 2022-es országgyűlési választás különösen beszédes példája ennek az ellentmondásos helyzetnek: a város 2. számú választókerületében a fideszes jelölt az országosan legalacsonyabb győztes eredménnyel, mindössze 34,8%-kal szerzett mandátumot. Ez olyan alacsony arány, amellyel az ország bármely más választókerületében vereséget szenvedett volna – itt mégis győzelemre volt elegendő.

A város közelmúltjának egyik legérdekesebb és legtanulságosabb fejezete Veres Pál független polgármester története, amely egyben tökéletes esettanulmánya annak, hogyan bukhat el egy ígéretes kezdeményezés a helyi politika útvesztőiben. Veres, a város egyik legrangosabb gimnáziumának igazgatójaként, 2019-ben civil jelöltként nyerte el a választók bizalmát. Győzelme nem volt véletlen: a 2018-as országgyűlési választások kudarca után a választók olyan vezetőt kerestek, aki képes felülemelkedni a pártpolitikai csatározásokon.

Veres megválasztása mögött volt egy másik fontos tényező is: a helyi ellenzéki pártok felismerték, hogy saját jelöltjeik külön-külön nem lennének képesek győzni, egy független, szakmai tekintéllyel rendelkező jelölt mögé viszont be tudnak állni. Ez a konstrukció azonban magában hordozta későbbi bukásának csíráit is.

A kezdeti lelkesedés és együttműködési szándék hamar szertefoszlott. Veres, bár szakmailag elismert vezető volt, nem rendelkezett azokkal a politikai készségekkel és tapasztalatokkal, amelyek egy megosztott politikai közösség hatékony irányításához szükségesek. A helyi MSZP és DK folyamatosan belső ellenzéket jelentett, és a polgármester fokozatosan elvesztette többségét a közgyűlésben, 2024-ben pedig nem indult újra.

A miskolci politikai élet egyik legjellegzetesebb és egyben legproblematikusabb vonása az a körülbelül 15-20 fős politikusi kör, amely évtizedek óta dominálja a helyi közéletet. Ez a csoport egyfajta politikai körforgásban működik: tagjai folyamatosan váltogatják pozícióikat és gyakran párthovatartozásukat is. Ugyanazok a nevek tűnnek fel hol országgyűlési képviselőjelöltként, hol önkormányzati képviselőként, hol polgármesterjelöltként.

Ez a jelenség több szempontból is káros a város politikai életére Ruff Bálint szerint:

1. A politikai innovációt és megújulást akadályozza
2. A személyes érdekek és régi sérelmek dominálják a politikai döntéseket
3. A valódi problémák helyett a pozícióharcok kerülnek előtérbe
4. A választók bizalma folyamatosan csökken a politikai szereplőkben

Miskolc politikai átalakulásának egyik legérdekesebb aspektusa a város emblematikus lakótelepeinek, különösen az Avasnak a politikai irányváltása. Ezek a területek egykor a baloldal megingathatatlan bástyáinak számítottak, ami nem meglepő, hiszen létrejöttük szorosan kapcsolódott a szocialista lakásépítési programokhoz.

Az elmúlt évtizedben azonban jelentős változás következett be. A Fidesz szociális üzenetei, a gazdasági stabilitás ígérete és a nemzeti-konzervatív retorika egyre több lakótelepi szavazót győzött meg. Ez a változás nem egyedülálló, országos tendenciát tükröz, de Miskolcon különösen látványos módon ment végbe.

A város szegregált területei közül különösen érdekes Lyukóvölgy helyzete. Itt első ránézésre elsöprő Fidesz-fölény mutatkozik, 90% körüli eredményekkel, azonban ez a szám erősen félrevezető. A részvételi arány mindössze 30% körüli, ami azt jelenti, hogy a valós támogatottság jóval alacsonyabb.

A roma lakosság körében tapasztalható magasabb Fidesz-támogatottság összetett jelenség. Részben annak tudható be, hogy sokan úgy érzik, a kormánypárt konkrét előnyöket hozott számukra, még ha ez az érzés nem is feltétlenül tükrözi a teljes valóságot. Ez a terület jelentős politikai potenciált rejt magában, amit eddig egyetlen politikai erő sem tudott vagy akart megfelelően kihasználni.

A 2026-os parlamenti választások előtt Miskolc politikai helyzete több fontos kérdést is felvet. Képes lesz-e az ellenzék tanulni a múlt hibáiból? Sikerül-e olyan új politikai generációnak színre lépnie, amely képes felülemelkedni a személyes ambíciókon és a régi sérelmeken?

A város példája azt mutatja, hogy egy közösség politikai jövőjét nem csak a külső körülmények, hanem gyakran a saját politikai elitjének döntései és személyes ambíciói határozzák meg. A miskolci történet egyben figyelmeztetés is: a politikai széthúzás és az önös érdekek előtérbe helyezése még a legerősebb demokratikus többséget is képes aláásni.

Miskolc esete messze túlmutat egy város problémáin. Tökéletes példája annak, hogyan tudja egy szűk politikai elit “elrabolni” egy város jövőjét azzal, hogy személyes ambícióit és érdekeit a közösségi célok elé helyezi. A folyamatos pozícióharc, a megegyezésre való képtelenség, és az egyéni érdekek előtérbe helyezése olyan politikai kultúrát teremtett, amely még masszív ellenzéki többség mellett is képes vereséget szenvedni.

A város története egyben tükröt tart a magyar politikai kultúra elé is: megmutatja, hogy a demokratikus többség önmagában nem garancia a sikerre, ha hiányzik a politikai érettség és a közösségi érdekek felismerésének képessége. A miskolci példa talán segíthet más városoknak elkerülni hasonló csapdákat, és rámutat arra, hogy a valódi politikai megújuláshoz többre van szükség, mint egyszerű többségi matematikára.