Ez mit Miskolc adhatott.
A miskolci Helynekem nevű szórakozóhelyen a Diósgyőr – Debrecen mérkőzés után (3-1), november 30-án Horváth Csenger, a több mint egy hónapja kinevezett, a labdarúgásért felelős új sportigazgató provokatívan viselkedett, amit többtucatnyi diósgyőri és debreceni szimpatizáns döbbenten nézett végig.
– Sok szurkoló ott bulizott, diósgyőri és debreceni is, jóban van egymással a két tábor. Amikor megjelent a DVTK új sportvezetője, Horváth Csenger, elkezdett ordenáré módon hangoskodni és kötekedni mindenkivel, csapkodta a bárpultot. Azt kiabálta folyamatosan, hogy mindenkit meg tudna venni, ha akarná, az egész helyet is, mert ő akkora ember. A sokadik mondatát követően a biztonságiak megkérték, hogy viselkedjen, mert a helyiségben tartózkodó és szórakozni vágyó emberek erre nem kíváncsiak. A sokadik figyelmeztetésre sem hagyta abba az üvöltözést, ezek után, fogalmazzunk úgy, hogy a rend őrei nyomatékosabban megkérték, fejezze be, ami miatt Horváth elvesztette az egyensúlyát és a földre esett. Ezt követően a biztonságiak kitessékelték a klubból, majd már kint az utcán a diósgyőri szurkolók is számonkérték az elfogadhatatlan viselkedése miatt, ami méltatlan és rangon aluli volt. Többen mondják, megérdemelte, amit kapott.
A diósgyőri kinevezésekor így mutatkozott be:
– Amikor belépünk egy új szervezetbe, mindig nagy nyitottsággal és tisztelettel kell érkeznünk; ennek nemcsak szavakban, hanem tettekben is meg kell nyilvánulnia, ami a gyakorlatban őszinteséget és kemény, tudatos csapatmunkát jelent. A tulajdonos által nyújtott felhatalmazás lehetőséget nyújt olyan, az egész klubon átívelő rendszer kialakítására, amely a közös stratégián, klubfilozófián, alapelveken és normákon keresztül tudatos, hatékony és célorientált működést biztosít a klub számára. (…) Első lépésként egy professzionális munkakörnyezet megteremtésére törekszünk, ahol minden feltételt biztosítunk a kitűzött célok eléréséhez. (…) A második lépés egy versenyző környezet kialakítása, amelyben minden játékos és munkatárs rákényszerül, hogy kilépjen a komfortzónájából; ez az egyetlen út a fejlődéshez. Harmadik lépésként egy olyan pozitív munkakörnyezetet kívánunk létrehozni, ahol mély emberi kapcsolatok és normák alakulnak ki, lehetővé téve a közös értékteremtést, amely emberivé teszi a közösséget. (…) Elemzésünk alapján a magyar futballban négy alapvető tényező jelentheti ezt az előnyt: az őszinteség, a tudatosság és a kemény munka, és a humán erőforrások kihasználása (…) Ha ezeket a miskolci kultúrára és hagyományokra alapozva sikerül megvalósítanunk, akkor hosszú távon is fenntarthatóan sikeres csapatot építhetünk, amelyet a diósgyőri szurkolók és a helyi közösség is elfogad és támogat.
A bulvárlap kereste a Diósgyőrt és a sportigazgatót, a klub előbb választ ígért, majd türelmet kért, végül nem kívánt reagálni.