Skip to content

Eurostat: A magyarok élnek a legrosszabbul az egész EU-ban

Eurostat: A magyarok élnek a legrosszabbul az egész EU-ban

A háztartások fogyasztása alapján Magyarországon és Bulgáriában élnek legrosszabbul az emberek, az uniós átlag 70 százalékán. 2010-ben Magyarország még nem volt sereghajtó, ám azóta alig sikerült közeledni az uniós átlaghoz, miközben máshol gyorsan javult a helyzet.

A háztartások tényleges fogyasztása nagy különbségeket mutatott 2023-ban az uniós átlaghoz viszonyítva az értékek 70 százalék és 136 százalék között szóródtak – írja közleményében az Eurostat.

Az egyes országok árszínvonalai közti különbségeket kiküszöbölő vásárlóerő-paritáson számolt tényleges fogyasztás (AIC, actual individual consumption) a háztartások anyagi jólétének meglehetősen jó mutatója – emlékeztet az uniós statisztikai hivatal. Az AIC ugyanis azt fejezi ki, mennyit fogyasztanak a háztartások – köznapi értelemben is, aki több dolgot tud vásárolni, több szolgáltatást tud igénybe venni, az úgymond jobban él, mint aki kevesebbet.

Tavaly kilenc országban volt magasabb az AIC az uniós átlagnál. A lista végén pedig Magyarország és Bulgária álltak, az uniós átlag 70 százalékán.

Magyarország korábban még sosem állt az utolsó helyen, Bulgáriát 2023 előtt mindig előzte. Sőt egy időben még Romániát is. Sőt, ami azt illeti,

2010-ben még egyáltalán nem számított sereghajtónak, Horvátország, Lettország és Észtország is távolabb voltak az uniós átlagtól.

Az azóta eltelt közel másfél évtizedben nem Magyarország csúszott le, ellenben alig közeledett az uniós átlaghoz, miközben más országokban (például Romániában és Bulgáriában) jelentősen nőtt a fogyasztás.

Az AIC-mutató számításával kapcsolatban akadnak szakmai kritikák, a trendekkel viszont nehéz vitatkozni: míg Magyarországon a fogyasztásban kifejezett életszínvonal alig közeledik az uniós átlaghoz, más országokban gyorsan javul a helyzet.

A magyar kormány – a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium – legutóbb azzal próbálta elütni a pocsék statisztikát, hogy az AIC kapcsán „nonszensz” szegénységről beszélni, hiszen a háztartások nemcsak fogyasztanak, hanem megtakarítanak is jövedelmükből. Ez persze igaz, de mindenki döntse el maga, „jobban él-e” valaki attól, hogy nő a megtakarítása.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



10 Comments

  1. Névtelen
    2024.12.18. 12:31

    NBZDMG.
    FSZM.
    MI LENNE, HA MAGYARORSZÁG NEM TELJESÍTENE JOBBAN ?
    EZÚTON IS GRATULÁLOK A TELJES KÚRMÁNYNAK ÉS KÜLÖN NAGY MÁRTON MINISZTERNEK .

    3
    1
  2. Névtelen
    2024.12.18. 13:12

    AKKOR KARÁCSONYRA MEG SZILVESZTERRE MIÉRT VANNAK MÁR AZ ÖSSZES SZÁLLODÁK LEFOGLALVA?
    HÜLYITSÉTEK EZZEL A DUMÁVAL A KURVA NÉNIKÉTEKET!

  3. Névtelen
    2024.12.18. 13:57

    MERT A „SZÉP” KÁRTYÁRÓL NEM TUDJÁK MEGÉLHETÉSRE KÖLTENI A PÉNZT , TE BIRKA.

  4. Névtelen
    2024.12.18. 14:15

    Brühühühü!
    Most mi lesz az állandóan vesztességes hipermarketek profitjával?

    A TEMU-tól vásárolt cuccokat kénytelenek lesznek 300%-os haszonkulccsal polcra rakni?

    Ne fog működni a magyar tejet szlovákban, a szlovák tejet kies hazánkban eladni trükk?

    stb., stb.

  5. Névtelen
    2024.12.18. 15:27

    Megszűnt a gyerekek fulladására leggyakrabban használt szer állami támogatása
    Hat év alatti gyerekek számára nincs is támogatott helyettesítője, pár száz forint után mostantól 4000 forintba kerül
    Leszarom. Pont ugyanúgy, mint bármely fideszes, v nemszavazó, aki elkúrta mindenki más gyerekének, unokájának, dédunokájának az életét

  6. Névtelen
    2024.12.18. 15:32

    És ebből mennyi a fidesz szavazó? Na ők meg is érdemlik.

  7. Névtelen
    2024.12.18. 15:35

    és ezek a KSH erősen kozmetikázott számai 😀

  8. idézet
    2024.12.18. 15:41

    Annyira nem kell meglepődni, Szíjjártó Péter is szépen megüzente hogy mi valóban másik csapatban játszunk.
    Ebben a világban egyébként sem jellemző a muzsikok fogyasztási szokásai miatt aggodalmaskodni.

  9. Névtelen
    2024.12.18. 15:42

    Holi holi holi, csak az Őcsülke alatt dögöljetek meg!

  10. idézet
    2024.12.18. 15:46

    Ygghazh Magyar Hazzhaffhy efféle szarságokkal nem foglalkozik, hanem örül, hogy a mi bölcs vezérünk meg a strómanjai gazdagodnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük