Fotó. szon.hu
„A Klebelsberg Központ kezdeményezésére a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára 2024. december 13-i hatállyal visszavonta a Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium főigazgatója vezetői megbízását. Az ok: a volt főigazgatót sikkasztás és hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség.”
11,5 milliós hűtlen kezelés mellett 5,2 millió forint elsikkasztásával is meggyanúsítottak.
„Alkotó pedagógusnak, vezetőnek tartom magam. Teremteni, létrehozni valamit ott, ahol addig nem vagy kevésbé volt arra lehetőség. Úton lenni. A göröngyök, az akadályok részei az útnak. Épp ettől válik egyedivé. Mivel nagy rendszerben látom a célokat, az apróbb részletek mindig tartogathatnak hibalehetőségeket, melyekre igyekszem ma már sokkal tudatosabban figyelni” – mondta 2021 nyarán a szakember, miután megkapta az akkori emberminisztertől a Trefort Ágoston-díjat. Akkor még nem gondolta, hogy több mint negyvenévnyi tanári karrierje végül a rendőrségen fog véget érni, ahogy azt sem, hogy péntek 13-án fogják kirúgni főigazgatói állásából.
A Szabad Európa értesüléseit a Belügyminisztérium is megerősítette. Levelükben azt írták:
„A Klebelsberg Központ kezdeményezésére a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára 2024. december 13-i hatállyal visszavonta a Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium főigazgatója vezetői megbízását. Az ok: a volt főigazgatót sikkasztás és hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség.”
A meggyanúsított főigazgató 2020 óta vezeti a Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumot, emellett pedig az alig hatszáz lelkes Sonkád Fidesz–KDNP-s polgármestere.
Egy válasz
. . . ez is egy vezető beosztású fidesznyik, azt tette amit a többi, csak nem figyelt a papírmunkára és kiderült . . .