Tisztelt Szerkesztőség!
A helyi orvosok és szakdolgozók szerkesztőségünkhöz eljuttatott levele a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei lakosokhoz és egészségügyi vezetőkhöz címezve:
A betegbiztonság és ellátás súlyos veszélyben!
Mi, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei lakosok és betegek érdekeit szem előtt tartva írjuk ezt a levelet, hogy felhívjuk a figyelmet a vármegyei kórházainkban tapasztalható kritikus helyzetre. A nyilvánosság segítségében bízunk, hogy a jogszabályok betartása és a megfelelő vezetői kinevezések érdekében megoldást találjunk.
Főigazgatói kinevezés törvényes pályázat nélkül?
Aggodalommal figyeljük a B-A-Z Vármegyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatói kinevezésének körülményeit. Dr. Zsákai Zsoltot, aki korábban nem felelt meg a törvényi előírásoknak, már kiképezték Remeteszőlősön a főigazgatói poszt betöltésére, annak ellenére, hogy pályázata nem volt érvényes. A pályázat beadásakor sem rendelkezett a minimum 5 éves vezetői gyakorlattal, ami szükséges lenne a poszt betöltéséhez. Mégis, az új kiválasztási rendszer ellenére, Zsákai már nyilvánosan bejelentette, hogy 2025. január 1-jétől ő lesz a kórház főigazgatója. Kérdésünk: törvényesen részt vehetett ezen a kiválasztáson? Miért nem született hivatalos döntés a pályázatáról, és miért nem zárult le jogszerűen a folyamat?
Politikai kapcsolatok a háttérben?
Október 1-jén Miskolc új polgármestere hivatalba lépett, aki köztudottan rokoni kapcsolatban áll dr. Zsákai Zsolttal. Felmerül a kérdés, hogy vajon szakmai vagy politikai szempontok vezéreltek-e, amikor Zsákait kinevezték a kórház vezetésére.
Humánerőforrás-krízis és pénzügyi válság
A kórházban az elmúlt években súlyos humánerőforrás-krízis alakult ki, amihez anyagi nehézségek is társulnak. A Medcenter céggel szemben a kórház már egymilliárdos pert veszített, és jelenleg egy újabb, több milliárd forintos követelésről szóló per is zajlik.
További aggodalmak Zsákai vezetési tervei miatt
Információink szerint Zsákai már korábban kijelentette, hogy főigazgatóként „tisztogatásba” kezd, név szerint megnevezve azokat, akiket el akar távolítani a kórházból. Ez a hozzáállás tovább mélyítheti a humánerőforrás-problémákat, és sokan félnek attól, hogy a krízis csak tovább súlyosbodik.
Kérdéses továbbá, hogy vezetői tapasztalat hiányában hogyan fogja Zsákai megoldani a kórház pénzügyi gondjait, és hogyan biztosítja majd a betegellátás és betegbiztonság folyamatos fenntartását?
A megoldás kulcsa: törvényes és szakmailag hozzáértő vezetés
Véleményünk szerint a jelenlegi helyzetből való kilábalás csak egy törvényesen kiválasztott, hozzáértő vezető kinevezésével lehetséges. Szükség van egy olyan szakmai vezetőre, aki politikai befolyásoktól mentesen képes kezelni a kórház humánerőforrás- és pénzügyi problémáit, valamint biztosítani a betegellátás zavartalanságát.
A nyilvánosság segítségére számítunk, hogy ez a folyamat tisztán és jogszerűen valósuljon meg!