Halálra verte 71 éves élettársát egy férfi Sajószentpéter egyik lakásában. Úgy tudjuk, a pár rendszeresen ivott és a férfi állandóan verte az asszonyt. Az egyik szomszéd végighallgatta a kiabálásokat, azt mondta, hogy ez mindennapos volt a családban.
A rendőrség őrizetbe vette a gyilkossággal alaposan gyanúsítható nyugdíjast. A nyomozás adatai szerint az idős, beteg, nehezen mozgó sértett nő 2005-től élt élettársi kapcsolatban a gyanúsítottal, és a kezdetektől rendszeresen veszekedtek, kiabáltak egymással, italozó életmódot folytattak.
A helyszínen meghalt
A nyomozás kiderítette, hogy 2024. november 30-án a délutáni órákban sajószentpéteri lakásukban egy újabb hangos veszekedést követően az ittas állapotban lévő gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta élettársát, a 71 éves nőt, hogy az a helyszínen elhalálozott.
Az elszenvedett sérülések és nevezett halála között közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn.
Különös kegyetlenséggel
A Miskolci Járásbíróság megállapította, hogy a gyanúsított férfi cselekménye alkalmas különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének a megállapítására.
Letartóztatásba helyezték a sajószentpéteri emberölés gyanúsítottját
Fotók: Mogyorósi Zsolt Pipó
mert úgy szép a magyar ember ha iszik.
Ha valaki többet iszik a keletinél mint nyugatinál, a következmények kiszámítathatlanak, sajna.
De nem kapnak felmentést mint a kábitósok….