Péntek este hét óra után nem sokkal a tömegbe hajtott egy autó a karácsonyi vásáron a kelet-németországi Magdeburg városában – számolt be a helyi média. A tartományi belügyminisztérium szerint feltehetőleg támadás történt.
Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartományi miniszterelnöke elmondta, hogy
Az AFP hírügynökség szerint 60-80 sebesültje van a támadásnak. Magdeburg egy szóvivője közölte, a környéken az összes kórház tömeges sérülést okozó esemény ellátására készül fel, majd később a város is arról számolt be, hogy legkevesebb 70 sérültről tudnak, akik közül 15 embernek súlyos a sebesülése.
Az autó vezetőjét letartóztatták
– jelentette a német dpa hírügynökség egy meg nem nevezett, Szász-Anhalt tartományi tisztviselőre hivatkozva.
Haseloff tartományi miniszter elmondta, hogy az elkövető egy szaúd-arábiai férfi, aki állandó tartózkodási engedéllyel volt Németországban, ahol orvosként dolgozott. Elmondta azt is, hogy az elkövetőnek nem volt társa.
A Spiegel úgy tudja, az őrizetbe vett személy egy 50 körüli szaúdi férfi, akit a hatóságok nem tartották nyilván iszlamistaként.
A német közszolgálati csatornának nyilatkozó szemtanúk szerint az autó egyenesen a karácsonyi vásárban gyülekező tömegbe hajtott, a városháza irányába. Az MDR azt is írta, hogy az autó sofőrje 400 méteren keresztül gázolhatott válogatás nélkül. Közölték: a rendőrség azt gyanítja, hogy robbanószerkezet volt a járműben, ami vásározók közé hajtott.
Egy másik szemtanú, a 32 éves Nadine a Bildnek azt mondta, barátja a karjaiban volt, amikor a gyorsító autó közeledett feléjük. A férfit elsodorta a jármű, a lába és a feje sérült meg. A nő elviselhetetlennek nevezte a bizonytalanságot most, ugyanis azt sem tudja, melyik kórházba vitték a párját.
A közösségi médiában terjedő biztonsági kamera felvételeken egy autó nagy sebességgel hajt a vásáros bódék között sétáló emberek közé, és több méteren hosszan letarolja őket, majd megakad valamiben. Olyan videók is terjednek, melyeken állítólag a támadást követő jelenet látható, földön fekvő emberekkel, és a segítségükre siető mentősökkel. A felvételek hitelességét egyelőre nem ellenőrizték, így cikkünkben nem tesszük közzé őket. A tragédia helyszínéről ugyanakkor ebben a cikkben mutattunk meg képeket.
A helyi hatóságok elmondták, hogy „kiterjedt rendőri művelet” van folyamatban, a piacot pedig lezárták. A vásár szervezője mindenkit arra kért, hogy meg se próbálják közelíteni a területet, „a hatóságok hadd végezzék a munkájukat.”
A német közszolgálati média arról számolt be, hogy a közép-németországi Erfurt városában egy másik karácsonyi piacot is kiürítettek. A jelentés szerint mindössze elővigyázatosságból, „nincs konkrét bizonyíték veszélyre”.
Olaf Scholz német kancellár az incidenst követően arról beszélt, hogy az eset hallatán a legrosszabbtól félnek. „Gondolataimmal az áldozatokkal és a szeretteikkel vagyok. Mellettük és a magdeburgi lakosok mellettük állunk. Köszönöm a sürgősségi szolgálatok munkáját ezekben a nehéz órákban” – mondta.
Szijjártó Péter külügyminiszter arról írt, hogy egyelőre nem tudnak magyar érintettről. Orbán Viktor már részvétét fejezte ki Scholznak.
Nem lehetne a Stadion fényjátékát kikapcsolni?
Bolondulnak meg a kutyák tőle!
Élhető Kiliánt – Érted!
·
2 hete volt cső törés!
Megint nincs víz!
Karácsony előtti főzés….😢
Péter Magyar
·
Lenne egy keddi kedves kérésem😀
Megtennétek, hogy minél több ismerősötöket meghívjátok itt a FB-on, hogy kövesse az oldalamat?
És ha már lúd, legyen kövér: bekövetnétek az Instagram oldalamat és feliratkoznátok a Youtube és TikTok csatornámra? Linkek kommentben.
Megköszönöm továbbá, ha minél többen megosztjátok az itteni bejegyzéseimet, hogy segítsünk az algoritmusnak.
Nekünk nincs és nem is lesz propagandánk, így maradnak ezek az oldalak, hogy a fontos üzeneteket eljuttathassam hozzátok.
Ezer hála és köszönet. Verőfényes szép napot mindenkinek. ❤️🤍💚