A nemrég felújított vasútvonal…Ismét összeomlott a Bpest- Miskolc közlekedés

A nemrég felújított vasútvonalon biztosítóberendezési hiba okozott leállást.

Rákos és Hatvan között leállt a vasúti közlekedés pénteken délután, biztosítóberendezési hiba miatt – közölte a Mávinform.

A fennakadás többek közt a Budapest és Miskolc között közlekedő vonatokat érinti. Egy olvasónk szerint Hatvanban visszafordították a Budapest felé tartó Tokaj InterCityt, és leszállították az utasokat az Eger felől érkező vonatról is. Hatvanból nem indul vonat a főváros felé, de egy pótlóbuszt már indítottak, amelyről fotót küldött olvasónk:

Pótlóbuszra várakozó utasok a hatvani állomáson
HVG / Olvasói fotó

A Mávinform tájékoztatása szerint a hatvani vonalon jelentősen hosszabb eljutásra kell számítani.

Budapestről Gödöllő–Hatvan felé:

  • Kőbánya felsőre, valamint Rákosra az újszászi vonal járataival utazhatnak, ezeken a helyeken átmenetileg az InterCityk is megállnak,
  • Akadémiaújtelepre, Rákosligetre, Rákoscsaba-Újtelepre, Rákoscsabára és Pécelre a BKK 169E járatával utazhatnak, melyen elfogadják a vonatjegyeket is,
  • Isaszegre a Pécelről induló pótlóbuszokkal juthatnak el,
  • Gödöllőre, valamint azon túl a H8-as HÉV-vel utazhatnak, melyen elfogadják a vonatjegyeket,
  • Gödöllőtől pótlóbusszal utazhatnak tovább Hatvanig.

Hatvan-Gödöllő felől Budapestre:

  • Hatvantól Pécelig pótlóbusszal utazhatnak,
  • a főváros felé történő eljutáshoz Gödöllőtől a H8-as HÉV-et javasolják, melyen elfogadják a vonatjegyeket,
  • Péceltől a BKK 169E járatával utazhatnak az Örs vezér terére, ahonnan az M2-es metróval juthatnak el a Keleti pályaudvarra,
  • a 169E busz átmenetileg Akadémiaújtelepnél is megáll.

A Volánbusz járatain is elfogadják a vasúti jegyeket Hatvan, Gödöllő térségében a 410, 411, 413, 414, 415, 422, 430, 440, 441, 412, 416, 424, 434, 1040, 1046 számú járatokon.

További fennakadást okoz, hogy a Kassára tartó Hernád InterCity Ongán elütött egy embert, ezért az állomáson csak korlátozással közlekedhetnek vonatok. A baleseti helyszínelés miatt a Miskolc–Hidasnémeti–Kassa vonalon 15-30 perccel hosszabb menetidőre kell számítani.