A helyszíni beszámolók szerint a mentősök a földön fekvő sérülteket a piaci bódék előtt látják el, illetve sátrakat is felállítottak.

A Mitteldeutsche Zeitungnak megszólaló nő szerint az elkövető „éppen a magdeburgi karácsonyi vásár mesés területére hajtott be”, ahol különösen sok család volt. Ő maga épphogy csak el tudott ugrani a gyermekével az autó elől. Egy vendéglős pedig arról számolt be, hogy az elkövető egyenesen a hamburgeres standja mellett száguldott el. A férfi „háborús állapotokról” beszélt.

Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke a támadás után azt mondta: „Ez egy szörnyű esemény, különösen most, a karácsony előtti napokban.”

Olaf Scholz (66) kancellár pedig az X-en azt írta a terrortámadásról, hogy a Magdeburgból érkező jelentések rosszat sejtetnek.  Gondolataim az áldozatokkal és családjaikkal vannak. Mellettük és a magdeburgi emberek mellett állunk. Köszönetemet fejezem ki az elhivatott mentőmunkásoknak ezekben a nehéz órákban.