„Vannak bőven cöliákiás katonák is” – meséli Kati Modiinból. „Én hónapokig gluténmentes adagokat készítettem a laktanyákban rekedt katonáknak. Még Gázába is küldtünk finomságokat a gluténérzékenyeknek. A hadsereg nem mindenütt tudja biztosítani a nekik megfelelő élelmet, ezért vagy otthonról hoznak maguknak, vagy az erre specializálódott önkéntes anyuka-hálózat küldi a laktanyába az ételeket.”
„A fiam egy déli bázison kapott egy ottani édesanyától ennivalót, én pedig egy közeli bázisra vittem egy másik cöliákiás gyereknek a kaját. Így működik ez” – teszi hozzá. Jelszavuk: „From the river to the sea, soldiers will eat gluten-free!”
A katonák felszerelése is családi projekt. A bevonuló gyerekek ugyan kapnak bevásárlási lehetőségeket különféle katona-boltokban, de ez sosem elég. Apuka-anyuka alaposan a pénztárcájába nyúl, hogy legyen elég trikó, tisztálkodószer és meleg zokni, amikor a gyerek elindul védeni a hazát – vagyis minket.
Mi is az a hadsereg? Tulajdonképpen mi magunk vagyunk. Olyan a hadsereg, amilyenek mi vagyunk: egymást segítők, szolidárisak, az „egy mindenkiért, mindenki egyért” elvén működők. Bárcsak más szinteken is – nemcsak az egyének, a hétköznapi emberek szintjén – ilyen lenne Izrael…