Lezárták az országot és a telefonvonalakat is elvágták a lengyel szükségállapot alatt
Lengyelország az 1970-es évek közepe óta egyre súlyosbodó gazdasági nehézségekkel nézett szembe. 1981. december 13-án Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Népköztársaság miniszterelnöke és a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) főtitkára szükségállapotot rendelt el, hogy fegyveres erővel törje le a fokozódó társadalmi ellenállást.
Páncélozott jármű egy lengyel utcán 1981-82 telén
Korábban
1970-ben Edward Gierek követte Władysław Gomułkát a LEMP Központi Bizottságának főtitkári székében. A keményvonalas kommunista vezetés elképzeléseivel szembeszálló gazdasági reformjaihoz jelentős nyugati kölcsönöket vett fel; ezeket elsősorban nehézipari fejlesztésekbe és az exporttermelés felpörgetésébe, valamint lakásépítési programokba, infrastrukturális beruházásokba fektették. Bár 1971–75 között a mezőgazdasági termelés 22%-kal, az ipari pedig évi 10,5%-kal nőtt, a bevételek elmaradtak a várttól, így Lengyelország nem tudta visszafizetni a felvett hiteleket.
A gazdaság rövid távú felélénkülése a fogyasztás megugrását vonta maga után, azonban hamarosan a belföldre szánt termelést is kénytelenek voltak exportra átcsoportosítani, ami hamarosan széles körű hiányokat eredményezett. 1976-ban előbb a cukorra, majd a húsra és a tejtermékekre is bevezették a jegyrendszert. Az import visszafogása miatt a csak külföldről beszerezhető termékek (kakaó, kávé, rizs, dohány stb.) gyakorlatilag folyamatosan elérhetetlenek voltak. A kitermelt szén legnagyobb része is külföldre került, így gyakoriak voltak az áramkimaradások. Az életszínvonal meredek zuhanása társadalmi elégedetlenséget szült, amely tüntetések és sztrájkok formájában jelentkezett. A karhatalom ezeket, sokszor brutális erőszakot alkalmazva, rendre letörte.
Élelmiszer-, cigaretta- és alkoholjegy
1980-ra a lengyel államadósság már 23 milliárd dollárra, csaknem a névleges GDP felére rúgott. Az augusztusban Lech Wałęsa vezetésével megalakult Szolidaritás szakszervezet (lengyelül Solidarność) arra ösztönözte a gazdákat, hogy a tiltakozás jeleként ne adjanak el mezőgazdasági terményeket az államnak. A Szolidaritás által szervezett sztrájkok miatti termelésleállások csak súlyosbították az áruhiányt. 1981. október 18-án Wojciech Jaruzelski tábornokot választották meg a főtitkári pozícióra. Mint utólag kiderült, a háttérben ekkor már egy éve zajlottak a szükségállapot bevezetésének előkészületei.
Jaruzelski még védelmi miniszterként 1980 októberében naprakésszé tette az erre vonatkozó korábbi katonai terveket; novemberben a belügyminisztérium több ezer ellenzéki börtönökbe és internálótáborokba való elhelyezésére készült fel. 1981 februárjában a hadügy- és belügyminisztériumok közös gyakorlaton mérték fel a szükségállapot bevezetésére szolgáló lehetőségeket. Mindeközben a Szovjetunió egyre nyilvánvalóbbá tette rosszallását a lengyel vezetés tehetetlensége miatt, így a szovjet katonai beavatkozás egyre valószínűbbnek látszott.
Cenzúrázott távirat 1982-ből (forrás: Wikipedia / Stiopa / CC BY-SA 3.0)
Jaruzelski utólagos indoklása szerint ezt elkerülendő döntött végül úgy, hogy a szükségállapot elrendelésével veszi kezébe az irányítást. A végső előkészületek részeként a Szovjetunióban kinyomtattak 25 ezer, a szükségállapotot kihirdető plakátot; ekkor még a Szejm és a LEMP KB legmagasabb rangú tisztségviselői közül sem mindenki tudott a közelgő bejelentésről.https://mult-kor.hu/lezartak-az-orszagot-es-a-telefonvonalakat-is-elvagtak-a-lengyel-szuksegallapot-alatt-20241213