A VILÁG LEGSZEBB HELYE
Évekkel ezelőtt végeztek egy közvélemény-kutatást a világban, azt tudakolván: melyik a földkerekség legvonzóbb települése?
Az összesítés alapján Firenze győzött Róma és Párizs előtt.
Az első tíz település között nem volt ott Mezőkövesd, sőt Budapest sem. Persze, engem nem is kérdeztek meg erről, sőt, minden bizonnyal Önöket sem. Szerintem így nem is hiteles ez a felmérés. Mindenesetre a készítőit nyugodtan megvádolhatjuk elfogultsággal.
A földkerekség minden lakóját meg kellett volna kérdezniük, akkor talán . . . Bár akkor minden bizonnyal Peking győzött volna, vagy Delhi, hisz a kínaiak és az indiaiak vannak legtöbben, s egy ilyen szavazáskor erős és „részrehajló” a lokálpatriotizmus.
Annak idején élt egy Patay Gyula nevű földbirtokos, nagy világcsavargó volt az öreg. Róla beszélték, hogy a pénzét Londonban költötte, Párizsban Leninnel sakkozott, New Yorkban négerekkel bokszolt. Nos, ez a világfi egy alkalommal Mezőkövesden, a főtéren, egy színes sereglés közepette azt találta mondani: ez itt a világ közepe!
Ha engem kérdeztek volna meg a felmérők, három helyet egyszerre említettem volna: az „életet hozó” Bogácsot, az életélményeivel életteret adó Miskolcot, és a vágyat ébresztő Firenzét. De ezt az utóbbi helyszínt holnap, holnapután – biztosan tudom – már Rómára, Salzburgra, Rüdesheimre, Prágára, Velencére, Rio de Janeiróra cserélném.
Casanovának sok szerelme volt, így vagyok én is a világgal. Vonz az, amit még nem láttam, ahol még nem jártam, de vonz az is, ahol már sikerült élményt szereznem, s ezt a „szerelmet” bizony jó lenne újból átélni.
Viszont az előbbi kettő, Bogács és Miskolc, nekem az otthont jelenti. Más hely bármennyire is szép, s bármennyire is élmény nyújtó hely, ott azért otthontalan az ember. Firenze, Róma, Szentpétervár, Bécs vagy Koppenhága megér egy vagy több misét is, de legjobban azért én mégis ott érzem magam, ahol nekem a táj nem térkép, ahol nem otthontalan az ember.
Vagyis, itthon!