Orbán elintézte. Katolikus filipínók menni haza

Kávéval kínáltak, és magabiztos angolsággal meséltek az életükről. Mindannyian családapák, 28 és 50 év közöttiek. Azért dolgoztak itt, mert a Fülöp-szigeteken nehéz munkát találni, és nagyon alacsonyak a fizetések. Itt ugyan embertelenek a körülmények, de ingyen van a szállás, így a fizetésük 85 százalékát haza tudták küldeni. Van olyan egyedülálló apuka, aki három gyermekét hagyta hátra, akik egymásra vigyáznak, ráadásul az egyikük autista. Másnak a feleségén és a gyerekein kívül az idős szüleiről is gondoskodnia kell odahaza. A legtöbben Kanadába vagy Horvátországba terveztek menni, végül Magyarországon kötöttek ki. Ugyanis nagyon aktívan toborozták a keresztény, angolul jól beszélő filippínókat a külföldi munkavállalásra – nyilván arra gondolva, hogy így kevésbé ütközik a megjelenésük a kormányzati szintre emelt iszlamofóbiával.

A kereslet és a kínálat egymásra talált, még egy 300 ezer tagú Facebook-csoport is kiépült, ahol az itt élő vagy ide készülő filippínók tapasztalatokat osztanak meg egymással Magyarországról. Szerepelnek az oldalon álláshirdetések, adózással kapcsolatos tudnivalók, de láthatók képek hóban hempergő ázsiaiakról is. Az ottjártunkkor ugyancsak az érsekvadkerti házban élő Orlando még saját YouTube-csatornát is indított, amit ötezren követnek. A munka monoton, de nem bánták: dolgozni jöttek. A napi műszak 10 órás, de nem sokallották, sőt mindig keresték a túlórázás lehetőségét, akár szombaton is szívesen dolgoztak. A legtöbben azt remélték, a hazaküldött pénzből a családjuk félre is tud tenni, hogy gyermekeik majd továbbtanulhassanak, és az övéknél könnyebb életük legyen.

 

Az azonnali felmondás híre miatt mind stresszesek voltak és aggódtak. „Minden pénzt elküldtem a családomnak, és lehet, hogy a következő hónapban már nem lesz mit hazaküldeni. Ezért kell itt dolgoznom Magyarországon, nem akarok elmenni. Otthon nincs munka számunkra” – ecsetelte a helyzetét Orlando. A harmincas éveiben járó Noah azt mondta, sokakat ismer, akik a környező országokba mentek tovább, és reméli, ő is talál majd máshol munkát. A korábban velük együtt élő férfiak közül már többen Európa más részein dolgoznak: Horvátországban, Lettországban, Görögországban, Franciaországban, Lengyelországban. Másnap karácsony, készültek a helyi templomba éjféli misére, azt tervezték, hogy előtte közösen főznek majd. Rendszeresen jártak templomba; ha nem is értik a magyar misét, remélik, imáik a saját nyelvükön is célba érnek.

A mostani helyzetükre két megoldást kínált a munkaerő-kölcsönző: vagy hazamennek a Fülöp-szigetekre, vagy megpróbálnak új munkát találni maguknak. Néhányan arról számoltak be, hogy Székesfehérváron lesz számukra új munka, de vannak, akik nem jártak sikerrel, és mivel december végéig maradhatnak, a nagykövetség segített nekik megszervezni a hazautazást. December végén indulniuk kell.

A vendégmunkások állítják: jól kijöttek a helyiekkel, tudnak köszönni magyarul, és igyekeztek udvariasak lenni. Csak azért nézték meg őket néha az utcán, mert rövidnadrágban és papucsban járnak, ami errefelé szokatlan. A templomba és ha hógolyózni mennek, azért felöltöznek, tették hozzá megingathatatlan jókedvvel.