A visszatérő elnök azt ígéri, az első munkanapján – sőt az első kilenc percben – kegyelmet ad azoknak, akiket a Capitolium 2021. január 6-ai ostromában való, nem erőszakos részvételükért szövetségi szinten elítéltek. Majd jöhet az USA történetében legnagyobbra ígért deportálás beindítása, amelynek során kész a hadsereget is bevetni – ezt egy 1878-as törvény alapján csak az ország elleni invázió esetén tehetné meg, de Trump ennek tekinti az illegális bevándorlók özönét –, s a kiutasítandók számára átmeneti táborokat felállítani a déli határ mentén.
Ezt Trump abban az interjúban mondta, amit a Time abból az alkalomból készített vele, hogy 2016 után idén is az év emberének választotta. Ezzel szinte egyidejűleg Trump indíthatta el a kereskedést a New York-i Értéktőzsdén, ami ritka megtiszteltetés hivatalban lévő, oda készülő vagy volt elnöknek – Ronald Reagan 1985-ben tehette meg –, s vele ünnepelt a Wall Street színe-java. Ahogy
egymás után járulnak elé az amerikai csúcstechnológiai ipar titánjai,
e szerint a narcisztikus, kiszámíthatatlan, botrányokkal terhelt politikusnak nemcsak a választók szavaztak bizalmat, hanem a gazdaság legfontosabb szereplői is.
Mindezt csak elrontani lehet, és Trump személyiségét, illetve az első mandátuma alatt történteket ismerve erre van is komoly esély. Például ha valóban korlátlan mandátummal ráereszti a csaknem 3 millió embert foglalkoztató szövetségi államgépezetre a legjobb cimborájának számító Elon Muskot vagy a látványos önbizalom-túltengést mutató másik milliárdost, Vivek Ramaswamyt. Azt kevesen vitatják, hogy lenne mit lefaragni a bürokráciából,
a költségvetési kiadások kétezermilliárd dolláros csökkentése azonban nem csak politikailag elképzelhetetlen, súlyos károkat is okozna.
De a céldátum legalább szimbolikus: 2026. július 4-e, a Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának 250. évfordulója.
Trump javasolt kabinetjében amúgy is többségben vannak a főnökükhöz hasonlóan a megszokott rendet felrúgni akarók. A deklarált cél – ami a megválasztott elnök által a kampány idején megtagadott, de azóta újra kedvelt Project 2050 központi eleme – a végrehajtó hatalom megerősítése, akár az alkotmány adta keretek feszegetésével is. Ez különösen az igazságügy-minisztériumnak az elnök alá rendelését jelentené, ami általában normálisnak mondható – hiszen a Fehér Ház ura egyben kormányfő is –, ám Richard Nixon és a Watergate-botrány óta kínosan ügyeltek a távolságtartásra. Ez Trumpnak nincs ínyére, mert úgy véli, a tárca boszorkányüldözést folytatott ellene.
A borítékolható kilengésekkel együtt is egy másik, a választók jobbratolódását követően konzervatívabb Amerikát kezdhet építeni, erősebb elnöki hatalommal, s hagyhatja azt az utódjának jelenleg kiszemelt alelnökére, J. D. Vance-re, hasonlóan ahhoz, ahogyan Reagan is tette az idősebb George Bushsal. Trump naggyá akarja tenni Amerikát, ami azzal jár, hogy a George W. Bushsal kezdődött neokonzervatív korszakot lezárva csökkenti a külföldi szerepvállalást, hogy az erőforrásokat odahaza összpontosítsa. Ennek Ukrajna ihatja meg a levét, de a tranzakcionális külpolitikát valló Trump Európától, Dél-Koreától és Tajvantól is jobban megkérheti az amerikai védőernyő árát. Programjának része a vámfalak emelése is ellenfél és szövetséges elé egyaránt, de főleg Kínával szemben.
Ha másképp is, mint a neokonzervatívok, de meg akarja őrizni az USA hegemóniáját a világban, amiben segítheti, hogy ott nem kell újra naggyá tenni Amerikát, mert az éppen nagy és erős. A koronavírus-válság sokkjából az amerikai gazdaság nagy lendülettel tért magához, és ez azóta is tart. Kína a növekedés lassulásával küzd, Európa pedig lényegében stagnál, miközben az uniót bénítja a párhuzamosan futó német és francia kormányválság.
Ahogy az amerikai gazdaság szereplőinek, az európai kormányoknak is Trumpra kell berendezkedniük,
és a körükben is akadnak, akik a többieknél lelkesebben keresik a régi-új amerikai elnök kegyét. Az élen mindenképpen Orbán Viktor van – aki élhet azzal, hogy Európában egyedüliként most is kezdettől támogatta Trumpot –, de lehajrázhatja Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, ő jelenleg a legstabilabb vezetőnek tűnik a kontinensen.
Az USA globális pozíciójának ereje ugyanakkor nem vethető össze a hidegháború utáni korszak kivételes hegemóniájával, és ahhoz hasonlóan múlékonynak bizonyulhat. Bár csapásokat szenvedett el, de Trump első elnöksége óta kialakult az Oroszország, Irán, Kína és Észak-Korea alkotta autokraták tengelye, akik az USA meghatározta világrend szabályait akarják átírni. Erre nagyobb lehet az esélye a bővülő BRICS-csoportnak – amelynek Oroszország, Kína és Irán is a tagja –, ám a széttartó érdekek miatt egyelőre még messze van a pólusképző erőtől. De már nem annyira távol, hogy Trumpnak ne kelljen a kihívással foglalkoznia.