Nyolc lakásba szerelnek előregyártott fürdőszobát, számolt be a történtekről 1965. január 6-án, azaz hatvan évvel ezelőtt az Észak-Magyarország. mint kifejtik, a Borsod megyei Építőipari Vállalatnál 1964-ben, azaz az épp lezárt évben ötletes újítást dolgoztak ki az új lakások gazdaságosabb és gyorsabb felépítésére. Pető Géza és Mayer Adolf, a vállalat két mérnöke megoldotta a fürdőszoba és a kamrahelyiség előregyártását.
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
No és, kaptak a rendszertől fürdőszobát, míg az embereknek komfortnélküli, fillérezgetéssel megvásárolt családi házaik voltak, istállóból kialakítva, kétkezi munkával folyamatosan újítva. Cigányoktól kezdve mindegyik fürdőszobás házat kapott, míg az emberek éltek emberi körülmények nélkül. Ne lepődjenek meg, hogy nem tartom embereknek őket, mint Magyarország meggyalázóit,hiszen apokalipszist hajtanak végre, s kitalálták maguknak a megváltót, aki által emberré nemesedhetnek.Mindent áron kaptak, akár a bérházba költöztetett világkönyvtár szereplő gárdája. Most kutatják és bosszút állnak azokon, akik panelbe költöztették őket, szolidarításban kell lenni ezekkel is.