Hasznos volt, hogy a felkészülés alatt utaskísérőként is dolgozott, vagy csak közelebb akart lenni a tűzhöz?
Is-is. No és valamiből élnem is kellett, mert a tévétől akkor már kiléptem. Dolgoztam a Légiközlekedés című folyóiratnál is, de szerettem volna még közelebb jutni a repüléshez. Ezt az utat férfiak is megjárták, több pilóta dolgozott korábban utaskísérőként. Sokat tanultam eközben, le- és felszálláskor szinte mindig bent voltam a pilótafülkében.
Úgy tudom, a kisgépes tanulás évei alatt két tragikus baleset is történt, méghozzá önhöz közel álló áldozatokkal. Ez sem rendítette meg?
Egy versenyen, amelyen én is indultam, lezuhant a legendás Malév-kapitány Lánc Tibor fia, akivel kifejezetten jóban voltunk, mondhatom, hogy szerelem is volt köztünk. A másik eset akkor történt, amikor éppen kiszálltam egy vontatógépből, amely ment ki a terepre hazahúzni egy vitorlázógépet. Egészen addig bent ültem, figyeltem, mert a fel- és leszállásokból sokat lehet tanulni. Még meg is kérdeztem, nem maradhatnék-e bent a vontatásnál. Nem, felelte a pilóta határozottan, majd beszállt a helyemre valaki. Aztán felszálltak, és lezuhantak. Tudom, hogy sokan abbahagyták volna ezek hatására, engem inkább megerősített. Már csak tiszteletből, az ő emlékükért is repülni fogok! Muszáj kitérnem ennek a filozófiai aspektusára is.
A repülés ugyanis nagy emberi döntés. Arról szól, hogyan létezünk a világban, merjük-e azt mondani dolgokra, helyzetekre, hogy igen, mindenképpen akarom, bármi az ára.
Egy pilóta döntése, amikor felszáll, számomra szimbolikus jelentéssel bír: igen, merem vállalni az életet, mindennel együtt. Mert a halál lehetősége mindig ott van, akkor is együtt jár az élettel, ha nem szeretünk beszélni róla. Ennek jó a tudatában lenni. Édesapám költőként is gyakran megfogalmazta ezt a gondolatot, ebben nőttem fel, és az én írásaimban is jelen van. Repülés közben ott a mélység, a tragédia lehetősége, a szabadságérzetünk korlátok között születik meg. Engem a repülés az emberi létezés alapkérdései felé fordított, sokkal jobban, mint bármi más azelőtt.
Budapest, 2005. április 4. Czigány Ildikó a Malév első női pilótája immáron kapitányként vezette haza Varsóból a Malév 841-es számú Fokker 70-es repülőgépét. Fotó: MTI / Földi Imre
A repülésnek igazi tétje van, pedig gyakorlatilag a legbiztonságosabb közlekedési mód.
Ez nagyon fontos. Nem kaszkadőrök vagyunk, akik naponta kockára teszik az életüket, kísértik a sorsot, mégis, amikor beszállunk a gépbe, és becsukódnak az ajtók, tudható, hogy ha valami történik, a gépben lévők neve örökre egy listára kerül. A repülés élő adás, nem lehet semmit újravenni, hogy bocsánat, ismételjük meg, hátha majd jobban sikerül.
Beváltotta a repülés a hozzá fűzött reményeket?
Jóval többet adott, mint reméltem. Én nem műszaki pályáról érkeztem, de szerencsére kifejezetten ügyesnek bizonyultam a repülés manuális részében. A többiek legalábbis ezt mondták. Lehet benne valami, mert autót is szeretek vezetni, hajót is, ha hozzájutok. Én még elkaptam annak a korszaknak a végét, amikor lehetett kikapcsolt automatikával, alapműszerezettséggel megközelítéseket végezni.
Mi a legszebb látvány a pilótafülkéből?
Nem könnyű választani. Magas hegyek, tengerpartok, a természet csodái. Vagy a gép árnyéka, ahogy fut a felhőn! Ha pedig ezt az egészet szivárvány keríti be, már-már misztikus élmény. A gép árnyéka feszületre emlékeztet, és úszik a felhőn. Az is gyönyörű, amikor a teljes sötétségből közelítünk egy repülőtér felé, megjelennek a fények, meglátjuk a futópálya ugyancsak keresztet formázó fényeit, majd alámerülünk a fényárban.
A Malév első női pilótájaként elég nagy sajtófigyelem irányult önre. Nem voltak féltékenyek a többiek?https://kronika.hu/cikk/milyen-a-repulogep-arnyeka-egy-felhon-czigany-ildiko-a-malev-elso-noi-pilotaja/?fbclid=IwY2xjawHnA9NleHRuA2FlbQIxMQABHWkZbHPWVwWJXlPdO9bNQC8zE9Ophl7ZVtkbWPDXoCg171R1qrVzVWvnXA_aem_XtpeMrxYothP8HyK1IsCBQ