Sulyok Tamás azt ígérte, hogy nem szól bele a pártpolitikába, most mégis Magyar Péterrel vitatkozik

Szokatlanul kemény hangvételű Facebook-posztban kérte ki magának szombaton Sulyok Tamás, hogy Magyar Péter azzal vádolja: nem a magyar nemzet érdekeit képviseli, hanem Orbán Viktorét. A februárban megválasztott köztársasági elnök kisstílű hazugságokkal, demagóg elvárásokkal, primitíven arrogáns hergeléssel vádolta meg a Tisza Párt elnökét, az Alaptörvényt ajánlotta a figyelmébe, de azt is megkérdőjelezte, hogy Magyar rendelkezik-e egyáltalán az országgyűlési képviselőktől elvárt képességekkel.

Sulyok szombati megszólalása azért is volt meglepő, mert márciusi hivatalba lépése óta folyamatosan azt hajtogatta, hogy a köztársasági elnök kívül áll a pártpolitikán, és ezért semmilyen társadalmi kérdésben nem hajlandó véleményt mondani.

„A köztársasági elnöknek nem feladata, hogy pártpolitikai szereplők nyilatkozatait kommentálja, mert kívül áll a pártpolitikai versenyen”

– fogalmazott például október 23-án a Hír Tv-ben, amikor Orbán Balázs nagy port kavart 1956-os gondolatmenetéről kérdezték. Azt ígérte akkor, hogy „bármely más pártpolitikai tényező által tett nyilatkozatot” sem fogja kommentálni, mert felfogása szerint köztársasági elnökként nem szólalhat meg ilyen kérdésekben.

December 10-én is azzal érvelt Facebook-posztjában, hogy köztársasági elnökként nem foglalhat állást politikai kérdésekben vagy a közéletet megosztó témákban, mert „a magyarság egészét és egységét képviseli”, és a „vélemények különbözősége a demokrácia alapja”.

Innen jutottunk el oda, hogy január 4-én Sulyok „Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek” felütéssel írt kioktató hangnemű Facebook-posztot a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének.

telex.hu