Tegyék! Kellenek a cigányozás okozta szavazatok az ötödik kétharmadhoz.
Egyébként meg ;
Újabb diplomáciai siker!
A kis sajtos pogácsa mellecskéjű, de jó seggű „Annalena Bélblokkot (képünkön)elhomályosították a szír állami tévében, mert nem viselt csadort. Ennyit az EU tekintélyéről és a nők emberként kezeléséről az új szír kormány alatt.”
Nyugi van! Majd a miFerink , Klárán kereztül megtolja Magyar Pétert. Megjósolta ezt már 2022-ben.
„”Kétségtelen”, ahogy most a kormányt megválasztották, úgy az ő támogatóik is döntöttek arról pár hónapja, hogy kivel akarnak küzdeni – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint végig kell gondolni, hogy ez jó döntés volt-e. Úgy fogalmazott, „ha valaki nem elég bátor ahhoz, hogy nagyot álmodjon”, akkor erőtlennek, gyávának fog bizonyulni. Márpedig egy „erőtlent, gyávát nem bíznak meg azzal, hogy bármit is vezessen, különösen nem a hazát”.
A DK elnöke hangsúlyozta: „kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják”, hanem attól, hogy biztonsággal, biztonságos úton, biztonságos kikötő felé vezeti a hajót. Ha a kapitány a hajót viharba vezeti, nem éri el a kikötőt, akkor „azok, akik a hajó sorsát rábízták, még azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány” – fejtette ki, hozzátéve: „azt hiszem, hogy igazuk van”.
Ezzel együtt azt mondta: a közös hajónak tovább kell mennie, a végső úticél nem változott. „Magyarország Európába tart” – jelentette ki, hozzáfűzve: hosszabb úton, de oda fognak jutni. Ehhez sok mindent újra kell tervezni, de dolgozni fognak Magyarországért, a köztársaságért.”
Ki van a fotón? Kunhalmi nevelt lánya?
már a nagykorúk is érdekelnek, te retkes alkesz pedofil cigó?
Majd csak elmegy valami arab negyedik feleségének
a választók úgysem érdeklik
írja ezt az a nyomorult gyengeelméjű orbánkárosult jobbágy aki saját kurva anyján kívül még nem érintkezett nővel, ha a szomszédék kutyáját leszámítjuk