Skip to content

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor „aljas szarember”,

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor „aljas szarember”,

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor „szarember”, ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb „azoktól”

Reagált Bayer Zsolt Fábry Sándor szavaira azután, hogy utóbbi szerint a Fidesz-kormánytól már semmit nem vár, pláne nem Kossuth-díjat.

Magyar Nemzetben ment neki Bayer Zsolt Fábry Sándornak azután, hogy utóbbi kijelentette: örülne egy Kossuth-díjnak, de „ezektől” semmit nem vár. Ahogy azt megírtuk: Fábry Sándor a háromszéki Pertu podcast vendégeként beszélt az életéről, beleértve az Esti Showder sikereit és a köztévében eltöltött éveket. Amikor a riporter Máthé Kincső arról érdeklődött, hogy mit szeretne,

Fábry rávágta: „Kossuth-díjat.” Majd hozzátette: „Ezektől semmit, drágám.”

Bayer Zsolt – akit a kormány korábban lovagkereszttel ismert el – reagálása szerint Fábry egy „aljas szarember”, aki „minden évben ott púposkodik” Kötcsén, ahol nem csinál mást, mint részegen hülyeségeket beszél, miközben arrogáns, nagyképű és a teljesítménye tíz éve egyenlő a nullával.

De talán Fábry legnagyobb hibájának Bayer azt tartja: 2010 óta egy ügyben sem állt ki a kormány mellett.

„S ha megkérhetném, ezentúl kíméljen meg bennünket az egyre kellemetlenebb társaságától Kötcsén is és mindenhol máshol. Leginkább vonuljon szépen nyugdíjba, és várja a jó szerencsét, amikor majd valaki mások, majd „azok” Kossuth-díjat is adnak önnek. Igaz, ahhoz még sokszor kell ilyen aljas szarembernek lennie, de biztos lehet benne, a hála nem fog elmaradni”

– írta Bayer.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



14 Comments

  1. Névtelen
    2025.01.06. 07:04

    Fábry legalább saját jogán lett valaki, te meg eddig is senki voltál és valszeg ez már nem is változik…

    18
  2. Névtelen
    2025.01.06. 07:28

    Kossuth díjat Magyarország és a lengyel egykori egyház felszámolóinak, melyek hatalmas nemi kísérettel támadják az embereket a lakásaikban. Persze, mivel magában beszélt és irigységként kezdete volt a Hunnia elmeosztály skizoprenjeinek, érzékenyítették, ezért van ellátva ennyi pénzzel is, mert leszokott az irigységről.

  3. idézet
    2025.01.06. 08:30

    „minden évben ott púposkodik” Kötcsén, ahol nem csinál mást, mint részegen hülyeségeket beszél, miközben arrogáns, nagyképű és a teljesítménye tíz éve egyenlő a nullával.”
    .
    Ja, frappáns jellemzése az összes Kötcsén tobzodó nerlovagnak.
    Zsótika esetleg még a beteges közpénz imádatot hozzátehetted volna!

    10
  4. Névtelen
    2025.01.06. 08:39

    Aha ” valaki”
    Igaza van Bayernak. Pont.

    • Névtelen
      2025.01.06. 12:07

      Tudjuk cseléd…Zsoltikának korábban is igaza volt:
      „„Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát, ezt egy hülye is tudja””

  5. Sanyi
    2025.01.06. 10:34

    Bomlik a vallásotok baszki, kezdik egymást marni. Mintha nem tudnánk mindkettő miért élt nagyon jól. Elindult a verseny a „ki a nagyobb szar versenyben”

    11
    • Névtelen
      2025.01.06. 12:37

      Nagy párt a fidesz. Hulljon a férgese.

      Majd Bangó Margit átadja a Kossuth-díját Fábrynak
      és ketten együtt kikiáltják a Népköztársaságot!!!

      https://www.youtube.com/watch?v=-BLO-r_4NzY

      • Névtelen
        2025.01.07. 04:27

        Te pedig meleg seggel hozzáérsz a hideg falvédőhöz és felébredsz!

  6. Névtelen
    2025.01.06. 12:01

    Sajnos még a legjobb humoristák is eljutnak a szereptévesztéshez, amikor aktivizálják magukat egyik vagy másik oldal melletti kiállással. Mint a légy az ökör szarván, azt hiszi, ő is húzza a szekeret…ritka az olyan elegáns és zseniális viszonyulás, mint Sándor Györgyé, vagy Bödöcs Tiboré…

  7. Névtelen
    2025.01.06. 12:30

    Mi van a Fidesz szellemi holdudvarában? Egy „szarember” ( ő mennyit kapott a királyi tévés mongoliai úti film sorozatáért, ami a primitivizmus magasiskolája?), „szaremberez” egy „szarembert”, (aki feltehetően azért nyilatkozott egy erdélyi okoskának, mert már van helye „azoknál”, ami kétséges, vagy mert tudja, hogy nyugdíjba akarják küldeni, Zsóti el is küldte, ezért sértetten ( mire fel?) odavágott! A döbbenet az, hogy senki nem fogja megvédeni, az egyik oldalon marad seggnyaló, a másikon most már áruló…hogy ez mire volt jó?!

  8. Névtelen
    2025.01.06. 12:40

    Hogy beszélsz a Tisza párt elnökéről?

    „Kötcsén tobzodó nerlovag” ?

    Az imént álltatok a zászlaja alá

    Ki Miskolc Tisza-párti polgármesterjelöltje?

    😁😂🤣😀

    • Névtelen
      2025.01.07. 04:31

      Kiverted már ma az orbán képre, pedofidnyák? Ha nem, akkor siess, mert ráhúzódik az „agyadra”! 😀

  9. Névtelen
    2025.01.06. 19:59

    Nagy jellemek, ha találkoznak…

  10. Névtelen
    2025.01.07. 15:23

    Ezek szerint Fábry sokba van. Másnak kellene a pénz?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük