Tóth-Szántai József
Miskolc MJV polgármestere
Tisztelt Polgármester Úr!
Próbálok segíteni a város érdekében, mert csak telnek a hónapok, és egy tapodtat sem
közeledünk Európához. Vegyük példának az egyik legegyszerűbben megoldható
problémát, a pofátlan parkolás felszámolását.
Íme néhány fotó az Európa tér átadását követő időkből, 2008-ból.
Ekkor még léteztek mechanikai útzárak, amelyeket „szorgos” kezek azóta már rég eltávolítottak. Ami
bizonyítást nyer a képek által az nem más, mint hogy a bunkó miskolci autós fittyet hány a
szabályokra és a mechanikai védelmekre. Továbbá hogy a rendészet már akkor is az univerzum
legesleghaszontalanabb díszes társasága volt, úgy ódzkodtak a munkától, mint ördög a tömjénfüsttől.
Sőt még a rendőrség is arcátlanul parkolt a zebrán, holott állhatott volna úgy, hogy ne zavarja a
gyalogos forgalmat. De nem tette. Vajon miért? Azt is láthatjuk, hogy a legfőbb métely a Miskolc és a
kultúra szavakat egyaránt tartalmazó intézmény, amelynek a trógerek kényelme az első, mindenki
más forduljon fel. Gyalogos, babakocsis, kerékpáros meneküljön az úttestre, csak hogy a lusta
rakodók néhány métert nyerjenek.
Tanulság, hogy a mechanikai védelmek mit sem érnek egy működő rendészet nélkül. A friss
fejlemények meg azt igazolják, hogy a múltba menekülés nem megoldás, a régi seprő csak annyit tud,
hogy hol nem szabad seperni.
Árulja el, hány év kell, hogy egy ilyen egyszerű problémát kipipáljanak? Hisz csak utasítani kellene a
miőrt, hogy kezdjenek el dolgozni, ne csak sétifikáljanak a Széchenyi utcán. Mert a miskolci autós
önerőből nem válik szabálykövetővé, hisz már a tanfolyamon elsajátítja a járdán parkolást. Egyes
iskolák ott kezdik, és ott fejezik be a tanórát.
Üdvözlettel,
Miskolc, 2025. január 6.
Dr. Gáti Attila
Spam mappa. Ahová való.
Azt a paszta! Hogy Miskolcon mennyi durva faragatlan,otromba , Rákosi-korszakot idéző házmester , feljelentgető, fotomasínával járkáló notórius levélíró van. röviden TRÓGER
tróger | A magyar nyelv értelmező szótára – Arcanum
1. (bizalmas) Szállítómunkás. 2. (rosszalló) Faragatlan, durva, otromba férfi.
……….
notórius | A magyar nyelv értelmező szótára – Arcanum
Vmely rossz tulajdonságáról általánosan ismert; közismerten rosszhírű; vmely hibájában, rossz tulajdonságában, hajlamában, bűnében megrögzött; javíthatatlan …”
Esetleg alkalmatlan a polgármester a vállalt tisztsége ellátására. Havi 2 millióért, facebookon bájolog.
No, Dr Gáti észlelte, hogy más már Bürgermeister ?