A főváros és Pest megye mellett súlyos a helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol 104 praxis üres, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyében 74, Győr-Moson-Sopron megyében 71, illetve Vas megyében 70 betöltetlen praxist tartanak számon. Békés megyében 66, Fejér megyében 53, Somogy megyében 51, míg Bács-Kiskun megyében 48 praxis vár háziorvosra.
Ha ezeket a számokat lakosságarányosan is összevetjük, akkor Vasban a legnagyobb a probléma, majd Békésben és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Ezután jön Pest megye és Borsod-Abaúj-Zemlén.
Fotó: AI
és gyógyszeripari orvoslátogató?
és praxist vettem , de nem gyógyítok?
Nem lett jó a vastagbél laboreredményem. Kértem a házi orvostól, hogy ismételjük meg, mivel tavaly egy évig nagyon beteg voltam, legyengült az immun, hormonrendszerem is, azt mondta, nem lehet. Felhívtam a kórházat, hogy Dormicum injekciót, ha viszek magammal, beadnák-e a beavatkozás előtt, ami nagyon brutális, nagy fájdalommal jár. Azt mondták, nem hozzájuk tartozom, de nem lehet beadni. Pesten beadják a gasztroterológiákon, nem értem, itt miért ragaszkodnak a betegek fájdalmához?
Másik mai történetem. Felhívtam egy magán fogászatot, hogy állapotfelmérést és árajánlatot szeretnék. Azt felelte felemelt hangon a hölgy, hogy márciusig nincs időpontjuk. Mondom neki, hogy akkor adjon márcisra. Megemelte a hangját, hogy egyáltalán nincsen időpont, majd márciusban hívjam fel és ha megüresedik hely, akkor majd megmondja. Kértem a lányomat, elmondva, hogy mik a fontosabb vizsgálatok, ő is telefonáljon. Neki azonnal adtak a hónapra időpontot. Nem értem, mi a gond velem, pedig be sem mutatkoztam.