null

Egy Boeing 737-es utasszállító gép, amely Oroszországból Üzbegisztánba tartott, kényszerleszállást hajtott végre Moszkvában – közölte a RIA Novosztyi állami hírügynökség alapján a Sky News.

A repülőgép 173 utast szállított, és a stabilizátor meghibásodása miatt a moszkvai Vnukovo repülőtéren kellett földet érnie

– számoltak be a mentőszolgálatok. Az érintett járat a jelentések szerint az oroszországi Szentpétervárról indult, és az üzbegisztáni Szamarkandba tartott.

Az esetet megelőzően, múlt hónapban 38 ember vesztette életét az Azerbaijan Airlines egyik járatának balesetében. A tragédia körülményei továbbra is tisztázatlanok. Az eddig rendelkezésre álló információk arra utalnak, hogy a gépet egy orosz légvédelmi rendszer által indított rakéták találhatták el, miközben Csecsenföldön próbált leszállni.