Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum
13 éve, 2010-ben állt le a Ferenczi tornacsarnok építése, az iskola szinte már le is mondott róla, hogy egyszer megépül. Jelenleg az órákat az egyetlen, ma már egyre rosszabb állapotú tormateremben tartják, valamint a kis- és a nagyaulában, és amíg az idő engedi, szabadtéren, a sportpályán. De mindez nem helyettesíti magát a csarnokot.
Van-e fejlemény a félkész sportcsarnok ügyében, amit mára már le is választottak az iskoláról.
Közgyűlési döntés alapján együttműködési megállapodás kötött a Borsod Sport Klub az önkormányzattal, ennek végrehajtása folyamatban van, válaszolták. A döntés 2021 októberében született meg.) „Jelenleg a tervezési fázisban járunk”, írták. Hozzáfűzték: a klub az együttműködés keretében vállalta a beruházás befejezését az önkormányzat tulajdononában lévő épületen, az együttműködés folyamatos. írták a boon.hu-nak
Fa nő a teraszán
Mike Martint, a Borsod Sport Klub elnöke a boon.hu -nak elmondta, valóban jelentős előrelépés történt az ügyben. Elsőként felmérték az épület állapotát, amelynek építése 2008-ban, PPP konstrukcióban kezdődött, majd az építkezés két év múlva leállt, később a kivitelező le is vonult.
– Nincs jó állapotban az épület – jegyezte meg Mike Martin. – Fa nő ki a teraszán, cseppkövesedik, nagyon sok minden tönkrement abból, amit korábban építettek. De szerkezetileg stabil, teteje, betonalapzata rendben van.
Az elnök elmondta, a tervek elkészültek az építkezés folytatására, jelenleg az Országos Építészeti Tervtanács előtt vannak, november közepén várható döntés az ügyben.
– Bízunk benne, hogy megkapjuk az építési engedélyt – mondta.
Kérdeztük, lehet-e tudni, hogy mikorra készül el az épület. Pontos dátumot azonban nem tudott mondani a klub elnöke, mint fogalmazott, jelenleg még nincs meg a forrás magára az építkezésre.
TAO!!!! Van határozat, önrész kell és fel kell tölteni! Kocsis úrral bejárták anno, hogy tuti fejlesztés lesz! Aztán mikori a TAO határozat, lejárt-e már? Mennyi TAO-t töltöttek fel rá, vannak-e épkézláb tervek? Annyira megy ez is, mint Garantálom ígéretei! Az MVSC pályán is most vekengenek, hogy pályaépítés??? Elnök úrnak több éve lett volna Kriza úr és Pali bácsi alatt megcsinálni akár TAO-ból! Semmi! Most ehhez az oldalhoz dörgölőzik! Túlélők hada, káderek, politikusgyerekek! Ez Miskolc!
Szent igaz!
És veresnek volt pofája a miskolciak szemébe röhögni
Mikor törtênt ez?
A Miskolci Egyetemen neves professzorok bérét cXX azért, hogy holmi Veres Pál középiskolai tanár, bukott polgármester és Varga Judit pedofilsegítőt mentő bukott miniszternek több milliós béreket fizethessenek. Na ezért áll ez az egyetem minden rangsor végén!