A MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE FOTÓRIPORTEREK SZAKOSZTÁLYA KIÍRJA
A 43. MAGYAR SAJTÓFOTÓ PÁLYÁZATOT
A pályázatra elsősorban a hazai és határon túli magyar sajtó munkatársainak jelentkezését várjuk, de a megmérettetés – a korábbi évekhez hasonlóan – minden 18. életévét betöltött pályázó számára nyitott.
A pályázatra beküldött képekből vándorkiállítás és Az év fotói címmel album készül.
Pályázni 2024. január 1. és 2024. december 31. között készült képekkel lehet a Hír- és eseményfotó, a Képriport, valamint minden „egyedi” kategóriában. Az időbeli korlátozás nem vonatkozik a többi „sorozat” kategóriára, ahova több éven átívelő, elemző pályaművek is beküldhetők, de ezekben is kell, hogy szerepeljen 2024-ban készült felvétel.
A pályázatra korábbi években díjat nyert képek nem adhatók be. A Magyar Sajtófotó Kiállításon már szerepelt, nem díjazott képekből négynél több nem adható be a versenyre. Egy pályázó összesen 30 pályaművet küldhet be a pályázatra, kategóriától függetlenül. A pályamű állhat egyedi képből vagy képsorozatból, az utóbbi legfeljebb 10 képet tartalmazhat. Egy kép csak egyszer adható be, nem szerepelhet egyedi képként és sorozat részeként is.
Mesterséges intelligencia (MI/AI) segítségével készült kép egyik kategóriába sem nevezhető.
Pályázni az alábbi kategóriákban lehet – Figyelem: ÚJ KATEGÓRIA!
1. Hír- és eseményfotó
2. Képriport
3. Mindennapi élet (egyedi)
4. Mindennapi élet (sorozat)
5. Emberábrázolás – portré (egyedi)
6. Emberábrázolás – portré (sorozat)
7. Művészet (egyedi)
8. Művészet (sorozat)
9. Sport (egyedi)
10. Sport (sorozat)
11. Természet és tudomány (egyedi)
12. Természet és tudomány (sorozat)
13. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)
14. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat)
15. Streetfotó (egyedi)
16. Streetfotó (sorozat)
A kategóriába nem beállított és előre meg nem tervezett utcafotókat, a valóságot tükröző életképeket várunk. Ebben a kategóriában fokozottan ügyeljenek a szerzők a személyiségi jogok tiszteletben tartására!
A PÁLYÁZATRA JELENTKEZÉS MENETE
Pályázni kizárólag online módon lehet, a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás hivatalos honlapján
https://sajto-foto.hu/. Itt kell a pályázatra jelentkezni és a pályaműveket feltölteni, itt láthatók az előválogatott képek és a fotósok szakmai portfóliója. A pályázat és a zsűrizés technikai lebonyolítását az eContest pályázatkezelő rendszer támogatja. Ez a rendszer garantálja a zsűrizés anonimitását és átláthatóságát.
Képeket feltölteni – bejelentkezés vagy regisztráció után – 2025. január 7-én, déli 10:00 órától 2025. február 3-án, déli 12:00 óráig lehet.
A jelentkezés feltételei:
• az eContest rendszerbe való regisztráció/belépés
• az online nevezési lap kitöltése
• a pályázat tárgyát képező képek feltöltése, valamint a pályázat véglegesítése
• a nevezési díj befizetése
• az Adatvédelmi tájékoztató és az ahhoz tartozó nyilatkozatok elfogadása.
A JELENTKEZÉS LÉPÉSEI:
1. Regisztráció és belépés az eContest rendszerébe. A jelentkezés és a képek feltöltése https://sajto-foto.hu/ oldalon, regisztráció után lehetséges. Akik már korábban regisztráltak, a „Belépés” gombra kattintva, a jelszó és felhasználónév megadásával be tudnak lépni. Elfelejtett jelszó esetén a regisztrációkor beírt email cím megadásával új jelszó kérhető. Ebben az esetben nem szükséges újbóli regisztráció. A kérés elküldését követően az eContest rendszer emailben elküld egy linket a megadott email címre, amely segítségével beállítható az új jelszó.
2. Az online nevezési lap kitöltése. Az online nevezési lap a regisztrációt vagy belépést követően válik elérhetővé. Egy pályázónak – függetlenül attól, hány kategóriában pályázik – csak egy nevezési lapot szükséges kitöltenie. Első lépés az adatlap kitöltése a személyes adatok megadásával. Az adatlapon kérjük a „A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter”, és a „Szalay Zoltán-díj – a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter”, kategóriamezők helyes kitöltését annak érdekében, hogy a pályázat bekerüljön ezen két különdíjas kategóriába is.
A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter lehet
• az a fotóriporter, aki elsődlegesen vidéki orgánumoknak dolgozik vagy
• az a fotográfus, aki életvitelszerűen Budapesten és Pest megyén kívül él, tevékenysége révén, vagy egyéb módon a vidékhez kötődik, függetlenül a lakcímkártyán feltüntetett hivatalos lakóhelyétől.
Szalay Zoltán-díjas, 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter az lehet,
• aki 2024. december 31. napjával nem tölti be 30. életévét.
VÁLTOZÁS az életrajzoknál!!!
Pályázóink többsége az adatlap kitöltése mellett immár megtalálja legutóbb feltöltött, szerkesztett szakmai életrajzát. Ők – értelemszerűen – csak aktualizálják életrajzukat mindkét nyelven! Aki nem látja korábbi életrajzát, az kérjük, töltsön fel egy angol és magyar nyelvű, nyelvenként 850 karakternél nem hosszabb önéletrajzot és egy nyomdai minőségű (300 dpi; minimum 2400x3400pixel) arcképet, amelyek a pályázathoz kapcsolódó kiadványokban és a pályázat hivatalos honlapján: (https://sajto-foto.hu/) jelennek meg a pályázaton elért eredményekkel együtt.
A szakmai életrajz a pályázat adatainak kötelező eleme és a pályázat évében – 2025 – nyilvános. Külön kérésre 2025. december 31-vel levesszük a pályázó életrajzát a honlapról.
Az év fotói kötet szerkesztői fenntartják a jogot az önéletrajzok szerkesztésére, de az abban rögzített adatok valóságtartalmát nem ellenőrzik. A nevezési lapon a pályázó igazolja, hogy a pályázati feltételeket elfogadja, beküldött képei minden tekintetben megfelelnek a kiírásnak. A nevezéssel a pályázó kijelenti, hogy a képeket ő készítette és rendelkezik a beadott képek eredeti változatával.
A nevezési lap kitöltése
• az adatlap mezőinek kitöltésével
• az önéletrajz feltöltésével (magyar+angol)
• az arckép feltöltésével
• a szükséges nyilatkozatok megtételével válik teljessé.
3. Pályázati anyagok feltöltése, valamint a pályázat véglegesítése
A pályázati anyagok feltöltésekor a pályázók a nevezni kívánt technikai feltételeknek megfelelő pályaműveket tölthetik fel a szerverre, ezért kérjük, hogy a képek technikai paramétereiről szóló részt alaposan olvassák át. Az érvényes pályázat feltétele a képaláírás mező kitöltése is, amelynek kritériumai a „Formai és technikai követelmények” pontban olvashatók. A pályamű a képaláírással együtt válik teljessé.
A jelentkezési határidő végéig a pályázók tetszőleges alkalommal, szabadon módosíthatják feltöltött anyagaik tartalmát mindaddig, amíg nem véglegesítik a pályázatukat, az erre vonatkozó gombra történő kattintással.
Az eContest Platform lehetőség nyújt arra, hogy a pályázó beleegyezésével a rendszer automatikusan lezárja a pályázatot a nevezési határidő lejártakor. Ez csak abban az esetben működik, ha minden pályázati feltételnek megfelel a pályázat. Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a leadási határidő vége előtt, az utolsó napokban, a tömeges használat miatt a feltöltés lelassulhat, ezért kérünk minden pályázót, hogy a feltöltést minél előbb végezze el.
4. Nevezési díj befizetése
A pályázaton való részvétel, a korábbiakhoz hasonlóan, nevezési díjhoz kötött. A nevezési díj összege bruttó 6000 Ft. A díjat a nevezési lap kitöltését követően, de legkésőbb 2025. február 3-án, 12:00 óráig, a feltöltési határidő végéig kell befizetni. A feltöltési határidő után indított átutalásokat nem áll módunkban elfogadni. A pályázaton való részvétel a nevezési díj befizetésével válik érvényessé. A nevezési díj bankkártya használatával egyenlíthető ki. A GoPay internetes fizetési rendszere a Mastercard/Maestro, a VISA termékcsaládba tartozó VISA és VISA Electron (Electronnal csak abban az esetben, ha azt a kibocsájtó bank engedélyezi) bankkártyák használatát, valamint internetes használatra alkalmas webkártyával való fizetést tesz lehetővé. Befizetéssel kapcsolatos probléma esetén, kérjük forduljanak az eContest rendszert üzemeltető EOX Kft. pénzügyi osztályához, a penzugy@eox.hu címen.
A számlázási név, székhely, elérhetőségek (email, telefonszám) és ÁFÁ-s számla igény a fizetés során adható meg. https://sajto-foto.hu/news/article/25