Tisztelt Sárospatakiak!
A Hegyalja Televízió nevében létrehozott bejegyzés számos kérdést vet fel, ezért fontosnak tartom tisztázni néhány lényeges részletet.
Először is szeretném egyértelművé tenni: a Hegyalja Televízió nem szűnik meg. A televízió tulajdonosa továbbra is a Sárospataki Tömegkommunikációs Alapítvány, amely változatlanul elkötelezett a helyi közösség hiteles tájékoztatása mellett. Sárospatak Város Önkormányzatának kizárólag az Alapítvánnyal van közvetlen kapcsolata, és az Alapítvány állt szerződéses viszonyban a tartalomgyártó cégekkel.
Fontos tisztázni:
• A tartalomgyártó cégek határozott időre, 2024. december 31-ig álltak szerződéses viszonyban az Alapítvánnyal. Ezek a cégek a főszerkesztőhöz és családtagjaihoz köthetők.
• Az Alapítvány két prominens kuratóriumi tagja 2024 augusztusában lemondott, mert nem tudtak azonosulni a Hegyalja TV működésével és szerepvállalásával. Beszámolóikban rendszeresen jelezték, hogy nem valósulnak meg az elvárt célkitűzések, működési problémákat tapasztaltak, és a felügyeleti jogkörüket nem tudták érvényesíteni.
• Az Alapítvány titkára szerint a működés során olyan problémák merültek fel, amelyek az elvárt célok megvalósulását akadályozták, és ezekkel kapcsolatban az Alapítvány folyamatosan jelezte aggályait.
Egy másik lényeges kérdés a költségek:
Mindenkinek érdemes elgondolkodnia azon, hogy a heti egy óra hírműsorért, az ismétlésekért, valamint más televízióktól átvett – ingyenes – műsorokért mennyit fizetett az Önkormányzat? Ez az összeg évente közel 30 millió forint volt, amit ebben az évben további 5 millió forinttal kívántak megemelni. Ez komoly terhet ró az önkormányzat költségvetésére úgy, hogy sokkal fontosabb feladatokra nem jut forrás.
Mi a változás lényege?
A Hegyalja Televízió megmarad, de a tartalomgyártásban változás következik be. Az új irány célja, hogy gazdaságosabb, minőségibb, és a közösségi célokat jobban szolgáló működést valósítsunk meg.
Fontos kiemelni:
Lesz élő közvetítés a képviselő-testületi ülésekről, a városi ünnepségekről, és továbbra is minden, Sárospatakot érintő hír megjelenik majd. A város érdekei és a helyi közösség tájékoztatása továbbra is elsődleges célunk marad.
Továbbra is köszönjük minden nézőnk és támogatónk figyelmét, és bízunk benne, hogy a változások az Önök érdekeit fogják szolgálni.
Üdvözlettel:
dr. Farkas Szabolcs
Sárospatak polgármestere