A Bükköt aknázná ki
Szilveszterkor a belföldi utazók körében Eger, Szeged és
Pécs volt a legkeresettebb úti
cél az idén, de befutó helyen
szerepelt Miskolc is a Szallas.
hu. kimutatása alapján. Ezek
földrajzi megoszlása szerint az
Észak-Alföld régió (20,54 százalék) a legkedveltebb, míg a
Balaton környéke (16,33 százalék) és a Dél-Alföld (13,92 százalék) is jelentős vendégforgalomra számíthatott. Van tehát
hová felzárkóznia a Bükknek.
Fekete-Angyal Enikő az előtte álló munka kapcsán még egy
határozott csapásirányt jelölt
ki, méghozzá azt, hogy a minket csaknem körülölelő hegység nyújtotta természeti kincseket kiaknázzuk. Mint arra
a szakember emlékeztetett: azzal, hogy tavaly márciusban a
Bükk-vidék Geopark elnyerte
az UNESCO Globális Geopark
címét, hatalmas nemzetközi elismerésben részesült – rávilágítva arra, milyen különleges
helyen is élünk.
Éppen ezért – fejtette ki a
MIDMAR új vezetője – a Szelete-barlang, a Hámori-tó, a
Barlangfürdő, a Pannon-tenger
Múzeum ősfái, valamint az avasi és görömbölyi pincesorokon
túl érdemes lesz az eddiginél
is jobban számot vetni egyebek közt a Bükk gasztronómiai potenciáljával, és a már eleve
felfutóban lévő itteni vendéglátóhelyeket pedig bevonni egy
közös gondolkodásba.
minap.hu
Big problem. Több mint egy hónapig tart egy router csere a Zsófia kilátóban
Lillafüred. Az Északerdő Zrt. üzemeltetésében lévő, a Zsófia-kilátón elhelyezett kamera energiaellátását a kilátó „szoknyáján” elhelyezett napelemtáblák biztosítják. A két ünnep között a ködpárna miatt előfordult, hogy a kamera ideiglenesen nem szolgáltatott képet. A kamera január közepe óta nem működik, a router cseréje vált szükségessé. A csapadékos időjárás miatt a telepítő cég átmenetileg nem tudta megközelíteni a kilátót járművel, így a helyszíni hibafeltárás február 3-án történt meg. A router a helyszínen nem volt javítható, és sajnos műhelykörülmények között sem sikerült működésre bírni. A cseréje február 17-ig megtörténik. boon.hu
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni – azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Szánalmas és röhejes is egyben. Made in Miskolc.