Skip to content

Miskolc. Cementgyár. 2011-ben bezárásra került, és az újranyitására semmi esélyt sincs. Ezek mennek

Miskolc. Cementgyár. 2011-ben bezárásra került, és az újranyitására semmi esélyt sincs. Ezek mennek
A tegnapi Hejőcsabai Honismereti Klubnapunk is rendkívül jó hangulatban és tartalmasan telt el. Répás Kornél bácsi a Cementgyár elődjéről, a Mészégetőműről kezdte visszaemlékezését. Majd elmondta, hogy a Cementgyárral való bővítést a háború utáni újjáépítés tette szükségszerűvé. Fantasztikus mennyiségű emberi munkaerő – az Alföldről, Békésből jövő kubikusok, munkaszolgálatos rabok, a környező falvak napszámosai -, felhasználásával, mai ésszel felfoghatatlan körülmények között élve, a földterületek államosításával valósult meg az akkori idők gigantikus beruházása.
Másik „mesélőnk” Márkusz Dezső a gyár idetelepítésének okát magyarázta el: az 1890-től működő mészmű, a Tapolcáról származó jó minőségű mészkő, a Görömbölyön található agyag, a 3. számú főút és a vasút közelsége, valamint a Tiszalökről Diósgyőrbe tartó magasfeszültségű áramvezeték Hejőcsabát tette legalkalmasabbá helyileg a beruházásra.
A gyár beindulás után nagymértékben elősegítette és támogatta a munkások önképző műszaki és amatőr művészeti köreinek beindulását és működését, a kulturális- és sportéletet, a Gárdonyi Művelődési Ház országos hírű kulturális intézménnyé válását és a HCM Sport Club működését.
A 70-es évektől kezdődően az európai környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő szűrőberendezésekkel kezdték felszerelni a környezetét rettenetes pormennyiséggel szennyező gyárat, amely sajnos az elhibázott privatizáció miatt 2011-ben bezárásra került, és az újranyitására semmi esélyt sincs.
A résztvevők is nagyon aktívak voltak. Sok kérdés elhangzott, és többen is hoztak korabeli fotókat, sőt Simon János az Édesapja által vezetett Szocialista Brigád naplót elhozta nekünk megmutatni!

10 millió. Pressman távozása Miskolcon is hiányt fog okozni az óbaloldal köreiben

10 millió. Pressman távozása Miskolcon is hiányt fog okozni az óbaloldal köreiben

Az amerikai nagykövetség miskolci LMP-és borsod24.hu-nak is adott pénzt.

Budapesten volt egy lap amely

A David Pressman-féle amerikai nagykövetség és Soros György által is finanszírozott szervezetek közreműködése nyomán két és fél millió forintnyi támogatást nyert. Az oldalon  2024-ben mindössze  6-8,  írt cikk található. A  Dajer.hu-n szerzőként tűnik fel Ámon Ada, Karácsony Gergely főpolgármester környezetvédelmi főtanácsadója és a XIII. kerület kutyapárti politikusa.




Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni – azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



18 Comments



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2025.01.11. 15:45

    Helyes.

  2. Névtelen
    2025.01.11. 17:45

    börtönbe minden antifával! Élükön az EU képviselőkkel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük