A múlt köde. A Vizek völgye projekt a Tapolca-völgy teljes táj- és tórehabilitációját jelentette (volna)

A régi fürdőépület 1939-es elbontásával megkezdődött a termálfürdő korszerűsítése is, melynek megnyitására két évvel később került sor. Azonban a tapolcai barlangokat már 1928-tól vizsgálta az a Pávai Vajna Ferenc, aki a lillafüredi kútfúrásokat is végezte. A mérnök ekkor fogalmazta meg, hogy az üregeket bejárhatóvá kell tenni, mert lehetséges, hogy azok olyan hosszas rendszert alkotnak, amik igazi turisztikai attrakciót jelenthetnek, akár szárazon, kirándulóhelyként, akár vízzel megtelve, fürdőként funkcionálva. Pávai nem is tévedett, a tapolcai hegyekben megbúvó barlangrendszer – amelyekben 30 ˚C-os víz folyik – Európa-szerte egyedülálló. A feltárások során több 16-18. századi tárgyi leletet is találtak, mint például II. Ulászló (1490 és 1516 között uralkodott) ezüst obulusát, I. Lipót 1684-ből származó tizenöt krajcárosát, vagy III. Károly 1730-as három krajcáros pénzérméjét.

A kutatók azonban ennél sokkal nagyobb kincsre is bukkantak egy sziklafal kutatásakor:

egy nyílásból erős sugárban tört elő egy korábban nem ismert, 31,5 ˚C-os forrás, mely másodpercenként 150 liter vizet adott. Csak szemléltetésképpen: az ekkor 70.000 lelket számláló Miskolc ivóvíz-szükséglete másodpercenként 120 liter volt.

A beruházás összköltsége végül mintegy 450.000 pengő volt (a 11 évvel korábban átadott lillafüredi Palotaszálló 3,5 millió pengőből épült fel, ezt az összeget a kor egyik legnagyobb éves nyereségével működő Deichsel drótkötélgyár 35 (!) év alatt tudta volna kitermelni), a város pedig bízott abban, hogy a Barlangfürdő fellendíti az idegenforgalmát. A fürdőpalota egészen egyedi építészeti megoldása volt, hogy az „előcsarnokára 6 méter átmérőjű, s ívszerűen kiképzett üvegtető borult, amely gombnyomásra nyitható és zárható volt”. Ma már nem az.

Talán még nagyobb érdekesség, hogy az épület előterében helyet kapó bútorok azokból a többszáz éves tölgyfa gerendákból és deszkákból készültek, amelyeket teljesen ép állapotban bányásztak ki a tapolcai iszapból. Ezek a gerendák egy korábbi fürdőépület maradványai lehettek.

A fürdő ezt követően is több rekonstrukción esett át. 1959-ben kisebb belső térkialakítás, majd 1969 és 1970 között, illetve az 1980-as években nagyobb bővítések, rekonstrukciók következtek. Ekkor alakították ki a jelenleg is látható dögönyözőt, valamint ekkor tűnt el az a Tavi-fürdő, mely a maga kis fürdőépületével Tapolca egyik jelképévé vált, ezt egy újabb ikonikus épület követte, a ma is látható kagylómedence. A barlangfürdő mostani formáját az 1998 és 2005 közötti átalakítások után nyerte el, így ma is egy korszerű, párját ritkító fürdő várja a látogatókat, amely 2016-ban az Év fürdője címet is elnyerte.

A tavi – és a strandfürdő

A már említett Tavi-fürdőt 1938-ban adták át. Tervezője az a Szeghalmy Bálint volt, aki a miskolci Deszkatemplomot (és a mai avasi kilátó elődjét is) tervezte, így a két épület közötti hasonlóság nem véletlen. A fából készült, erdélyi motívumokban gazdag építészeti stílus a kor szelleméhez illett. A fürdőpavilon belsejében kialakított kör alakú folyosóról 32 kabin nyílott. Bár a jellegzetes fürdőház csak 31 évig állt, mégis élénken él még az idősebbek emlékezetében, ma már csak képeslapokon, fotókon csodálhatjuk.

Néhány száz méterrel arrébb nyílt meg 1923-ban a környék első strandfürdője, ugyanabban az évben, mint a ma már szintén nem látható Anna Szálló. Tíz évvel később a medencét téglával burkolták, elkerülve ezzel az eliszaposodást, majd 1937-ben – miután a munkácsi püspökségtől ezt a területet megvette Miskolc – egy 50 méteres sportuszodával, és a fürdőzőket kiszolgáló épületekkel bővült, utóbbiak szintén Szeghalmy Bálint munkái. A strand fénykorát az 1980-as években élte, csakúgy, mint a szomszédos Juno szálló. Ekkor épült meg a szálló és a strand közötti területen a gyermekstrand, ahová egy fahídon lehetett átsétálni.

A strand 81 évig állt az ide érkező turisták és miskolciak rendelkezésére, miután 2004-ben bezárt. Keserves évek következtek.

Miskolctapolca a rendszerváltás után

Aki nyomon követte a település eddigi történetét, egy vadregényes területről olvashatott, ahol hol az ember, hol a természet dominanciája érvényesült az évszázadok során, de Miskolctapolca akkor tündökölt igazán, amikor e kettős kölcsönös tisztelettel volt egymás iránt.

A terület 1934-es üdülőhellyé válásával kiépült az az infrastruktúra, ami valóban „világfürdővé” tette Tapolcát. A korábban Görömbölyhöz tartozó üdülőhelyet – a Nagy-Miskolc-koncepció részeként – végérvényesen is Miskolchoz csatolták 1950-ben, így a második világháborút követő szocializmus időszakában egy igazi turistaparadicsomot ismerhetett meg az, aki ide látogatott. A különleges flórával körülölelt csónakázótó, a barlang- és a strandfürdő, valamint az ezeket körülvevő számtalan szálló- és szórakozóhely igazán komplex kikapcsolódást nyújtott az itt üdülőknek. De nem csak a turisták szerettek itt időzni. Mi, miskolciak édes nosztalgiával gondolunk vissza azokra az időkre, amikor nappal a fürdők vendégszeretetét élveztük, majd egy pillanat alatt köszöntött ránk a marasztaló tapolcai éjszaka. Ki ne emlékezne az Annára, a Junora, az Édenre, a Kisvadászra vagy éppen a Sziget Presszóra, a hajnalig tartó táncok, randevúk vagy beszélgetések kultikus színhelyeire!

Az 1980-as évek végére azonban Miskolctapolcát is elérte a változás szele. A rendszerváltás okozta gazdasági átalakulásokkal éppúgy meg kellett küzdenie Miskolcnak, mint az egész országnak. A város elvesztette nagyipari státuszát, így a (ki)útkeresés, az identitás újragondolásának időszaka következett. Bár Tapolca nem veszítette el üdülőközpont jellegét, látogatottsága jelentősen visszaesett, különösen az 1990 utáni első években, ami nem múlhatott el nyom nélkül. Ennek a hanyatlásnak lehetett fájó jelképe az Anna Szálló esete, amelyet minden miskolci legnagyobb döbbenetére (a felújításra már kész tervek léteztek) lebontottak 1990-ben, helyét parkosították. Példaként említhetnénk még az 1974-ben átadott, 14 emeletes Juno hotel rendszerváltást követő kálváriáját is, amely a sűrű tulajdonosváltások után 2001-ben végleg a bezárás sorsára jutott.

Hasonló utat járt be a strandfürdő is. Az 1980-as évek közepén a nagy látogatószám miatt még gyermekstranddal bővítették a komplexumot, ezt követően azonban 20 évig nem korszerűsítették, így sokan tragédiaként élték meg a strand 2004-es bezárását. Az akkori városvezetés szálloda- wellness- és szabadidőközpont létrehozásával akarta Miskolctapolca régi-új funkcióját megadni. Az ún. Vizek völgye projekt a Tapolca-völgy teljes táj- és tórehabilitációját jelentette, az ezen belül megvalósítani kívánt Fürdők völgye nevű beruházásnak szerves részét képezte a strandfürdő felújítása. A financiális problémákkal és tulajdonjogi vitákkal terhes Vizek völgye projekt végül befulladt, a strand területén szűk egy évtizedig áldatlan állapotok uralkodtak.

Talán ez is oka lehetett annak, hogy ebben az időszakban többször is komolyan felmerült az önállósodás gondolata a tapolcaiak körében. Már 1990-ben tárgyalások kezdődtek meg a Miskolctól való leválást támogató civil szervezetek és a város vezetősége között, ám a hosszadalmas tárgyalássorozat eredményeként Tapolca Miskolc része maradt. 2005-ben ismét felerősödött a leválás gondolata, ezúttal népszavazást is tartottak róla, ahol a többség a maradás mellett döntött. 2008 decemberében újabb népszavazást tartottak, ahol ekkor már az elszakadást támogatók voltak többségben, azonban az önkormányzati miniszter eljárási hibákra hivatkozva nem terjesztette a köztársasági elnök elé a leválási kérelmet, az ebből adódó keresetet pedig a bíróság elutasította, így Tapolca elszakadási kísérlete ismét meghiúsult.

A világszinten is egyedülálló Barlangfürdő kevésbé szenvedte meg a rendszerváltást követő éveket, sőt 1998 és 2005 között ment végbe a fürdő történetének legnagyobb szabású bővítése, átalakítása. Ekkor került felújításra a teljes fürdőépület, bővítették a fürdőzésre alkalmas barlangjáratokat, megépült a napozókert, a gyermekmedence, az egykori tavi fürdő másolata, a Szauna park és a terápiás részleg, így ma is világszínvonalú létesítmény várja látogatóit.

Miskolctapolca és a víz kapcsolatán alapuló fejlesztésként adták át 2009-ben a város első fedett versenyuszodáját. A Tapolca és az Egyetemváros közé épült sportkomplexum Kemény Dénes nevét viseli, ma a miskolci vízilabda és egyéb úszóversenyek otthona.

Az uszoda átadását követően rendeződni látszott a strandfürdő helyzete is, amit szűk egy évtized alatt szinte már visszahódított a természet. Magyarország kormánya kiemelt beruházásként kezelte a miskolctapolcai strandfejlesztést, így annak első ütemeként, 2,8 milliárd forintból készült el az új strandfürdő, sokak évtizedes álmát megvalósítva. A 2015 májusában átadott komplexum rendelkezik egy családi, valamint egy versenymedencével, amelyet a magyar vízilabda válogatott Ausztrália ellen avatott fel, visszahozva ezzel a vizes élsportot Tapolcára.

A beruházás második ütemeként igazán egyedülálló élményfürdővel gazdagodhat Miskolc 2020-ra, így joggal reménykedhetünk abban, hogy újra „világfürdő” válhat Miskolctapolcából, ahol az egyedülálló természeti környezet adta csodák éppúgy marasztalják majd az ide látogatókat, ahogyan tették azt a városunknak nevet adó Miskolc nemzetség tagjaival is.