Toca, akkor most már állj ki a nyilvánosság elé! A Miskolc Holdingnak semmi köze a miskolci fekete sereghez

Hol érsz te annyi időt, pénzt, fáradságot?

Jut eszembe! „kikeresztelkedett”

„Számomra intellektuálisan és etikailag a megkerülhetetlen kérdés: megteheti-e egy zsidó vallási szervezet, hogy haszonszerzési okokból zsidónak állítson be olyanokat, akik érett fejjel, szabad meggyőződésük alapján önmagukat nyilvánvalóan és nyíltan nem tartották zsidónak.

Ebben a szegényes installációhalmazban ott szerepel Szerb Antal, aki gyermekként apjával együtt keresztelkedett ki – keresztapja Prohászka Ottokár volt –, s végig keresztény szellemben nevelkedett. 1942-ben írta: „A zsidóság tragédiája az, hogy nem dicsekedhet a legnagyobbal, amit adott, Jézussal és a kereszténységgel.”[2] Élete végéig nem változtatta meg katolikus hitét, noha mindvégig tisztában volt azzal, hogy mit jelent az akkori világban az ő zsidó származása.

A zsidó büszkeség panteonjában helyet kap báró tolcsvai Korányi Frigyes orvosprofesszor is, aki még az 1848-49-es szabadságharc idején vette fel a keresztséget, s egész életpályája, társadalmi kapcsolatrendszere arról szólt, hogy elszakadt a zsidó vallástól. A család szellemét mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyik fia annak a Horthy-korszaknak lett többszörös minisztere, amely nemhogy miniszterré nem tett, de még egyetemi tanárrá sem nevezett ki magát zsidónak valló embert.

A MAZSIHISZ „kiállításán” Radnóti Miklós is szerepel, aki már az 1930-as évek eleje óta vonzódott a katolicizmushoz, s 1943-ban feleségével, Gyarmati Fannival együtt betért a katolicizmusba. Szeretném felidézni Radnóti egy 1942-ben írt identitásszövegét, pontosabban szólva a szöveg egy részletét. Ez pontosan arra a problémára vonatkoztatva született, amit most a MAZSIHISZ teljesen figyelmen kívül hagy. A szöveg Komlós Aladárnak szól, aki éppen ekkoriban fejezte be a maga magyar zsidó irodalomtörténetét, s ebben származási alapon állapítja meg, hogy ki a zsidó.

Radnóti egy évvel kikeresztelkedése előtt, a zsidótörvények következményeinek megszenvedőjeként ezt írja: „Zsidóságomat soha nem tagadtam meg, »zsidó felekezetű« vagyok ma is (majd később megmagyarázom miért), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő őszi bánatot baromságnak tartom és nem »szellemiségem« és »lelkiségem« és »költőségem« meghatározójának. Még szociálisan is csupán botcsinálta közösségnek ismerem a zsidóságot. Ilyenek a tapasztalataim. Lehet, hogy nincs így, én így érzem, és nem tudnák hazugságban élni. A zsidóságom »életproblémám«, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma… Különben magyar költő vagyok… Így érzem ezt ma is, 1942-ben is, három hónapi munkaszolgálat és tizennégy napi büntetőtábor után is… Nem érzem zsidónak magam. Mégis miért vagyok zsidó vallású?… Hát nehéz megmagyaráznom, s nehezítésül még hozzátehetem, hogy ha a valláshoz egyáltalán még közöm van, akkor a katolicizmushoz van közöm… Aztán egyre rosszabb lett zsidónak lenni, itt-ott előnyöm is lehetett volna a »vallásváltoztatásból«, s ez megcsúfította… Szóval maradtam vallásra is zsidó… Néha nézegetem a zsidó lapokat… féltehetségek és gyönge tehetségek menekülnek egy kis meleg közösségbe, mert a szabad írói versenyt nem bírták volna zsidótörvény és 1942 nélkül sem… Mert ott is szolgálni kell, sőt kiszolgálni…”[3]”
/Gerő András történész/