![Elköltözött Miskolcról. Görög László súlyos döntést hozott!](https://www.eszakhirnok.com/wp-content/uploads/2025/01/7d039cca942c469cac10710cb16bd45f-538x840.jpg)
Tavaly fontos döntést hozott meg a színészházaspár: felköltöztek a fővárosba. Görög László és Czakó Julianna most elárulták, miért döntöttek így.
Sokáig háromlaki életet élt Görög László és a felesége, Czakó Julianna. A kislányukkal, Gizivel Miskolcon éltek, ám a munkájuk és a családjuk sok esetben Győrbe és Budapestre szólította őket. Tavaly azonban úgy döntöttek, hogy véget vetnek ennek a sok utazásnak.
Görög László kislánya már iskolás
„Talán a huszadik vagy huszonegyedik évemet töltöttem vidéken, vagyis Budapesttől eltérő városban. Teljesen elégedett is voltam Miskolccal, azonban a nagyon fiatal és tehetséges feleségemnek Budapesten több lehetősége van, az pedig nem működik, hogy az ember ekkorát ingázzon mindennap. Ha csak egy órára lettünk volna a várostól, talán még működne, de ez a két és fél óra nagyon sok. Emellett én nagyon sokat autóztam a Miskolc–Budapest–Győr háromszögben, ebbe pedig kicsit belefáradtam. Évente nagyjából hatvanezer kilométert vezettem!” – kezdte a Hot!-nak a színész. Az interjúban Görög László kislánya is szóba került. „A lányunk, Gizi már iskolás, szerencsére nagyon jól érzi magát itt Budapesten, és az iskolában is jól fogadták.”
Görög László felesége partnere lett
A házaspár együtt szerepelt a Ványa bácsi – Buborékkeringő című filmben, mely január 22-én debütált a Dunán.
„Nagyon különleges ez a film, mivel egy színházi előadás játékfilmes feldolgozása lett. Ráadásul azokkal a színészekkel, akik az előadásban vannak.
A forgatás hangulata fergeteges volt, jó volt a helyszín, a stáb, az egész nagyon jó élmény volt!
– árulta el László.