Skip to content

Miskolc Tiszai? Simán kizsebelnek, VAGY MEGÖLNEK

Miskolc Tiszai? Simán kizsebelnek, VAGY MEGÖLNEK

A férfi békésen szundikált egy padon a miskolci Tiszai pályaudvar előtt. Mikor felébredt, nagyon kellemetlen meglepetés érte.

Veszélyes is lehet a padon alvás! A fotó illusztráció

Fotó: Bujdos Tibor

Kifosztás bűntett miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 34 éves sátoraljaújhelyi férfival szemben. A gyanúsított 2024. június 10-én 15 óra előtt Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron elvette egy padon alvó férfi táskáját, amiben mobiltelefon, powerbank és egy telefontöltő volt.

KORÁBBAN

Megöltek egy nőt Miskolcon

Megöltek egy nőt Miskolcon

Holtan találtak egy nőt a miskolci Tiszai pályaudvar környékén szombat hajnalban, a rendőrség az ügyben emberölés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte szombaton a police.hu oldalon, hogy bejelentés alapján jelentek meg a járőrök hajnalban a miskolci Kandó Kálmán téren, ahol egy nő holttestét találták meg.

Mivel a nő halálával összefüggésben idegenkezűség gyanúja merült fel, a rendőrök azonnal megindították a nyomozást – írták.

korábban írtuk

Miskolc. A kritikus területek: Újgyőri főtér, Tiszai pályaudvar és belváros

Miskolc. A kritikus területek: Újgyőri főtér, Tiszai pályaudvar és belváros

„Folyamatosan romlik a miskolciak szubjektív biztonságérzete. A város több pontján sem sikerül fenntartani a rendet” – beszélt a helyi nehézségekről a Fidesz frakcióvezetője.

A kritikus területek: Újgyőri főtér, Tiszai pályaudvar és belváros

Dr. Nagy Ákos felhívta a figyelmet az Európai Bizottság európai városokra vonatkozó életminőségi felmérésére, amely a megélhetés mellett a tisztaság és a biztonság kérdéseivel foglalkozott. A kutatás eredményei szerint ebben a sorrendben Miskolc, Athén, Nápoly és Szófia után az utolsók között kullog.

Dr. Nagy Ákos szerint a miskolciaknak nem kell felmérésekből tájékozódni. Elég, ha felszállnak a Tiszai pályaudvaron a villamosra, vagy sétálnak a főutcán, esetleg vásárolnak az Újgyőri főtér környékén. A Búza teret is kerülik, több olyan helyszínnel együtt, ami korábban nagyon kedvelt volt Miskolcon, állítja a politikus.

A közbiztonság tönkretételéről beszélt

A Fidesz frakcióvezetője kiemelte: a Gyurcsányista baloldal négy és fél év alatt teljesen tönkretette a miskolci közbiztonságot:

„Ha Gyurcsánynak a miskolci közgyűlésben ülő emberei eddig nem tudtak semmit sem tenni Miskolc közbiztonságáért, akkor nem várhatunk mást a polgármesterjelöltükkel kapcsolatban sem.” – jelentette ki a politikus. Dr. Nagy Ákos szerint elég volt abból, hogy sötétedés után a miskolciak már nem mernek kimozdulni, és meg kell várniuk a villamosmegállóban a család hölgy tagjait. „És abból is, hogy autóval kell vinnünk gyermekeinket edzésre, mert a tömegközlekedéssel már nem merjük őket elengedni.” – tette hozzá.



 


Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni – azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



7 Comments

  1. Hülyeség, nem felek jobban mint 5 éve. De majd jönnek a kigyúrt cctv mellényes szatyor cipelő srácok és minden meg lesz oldva.

  2. A város központi pályaudvarán 200 méterre a rendőrségtől megölnek valakit és akkor még van képük azt mondani hogy Miskolcon minden rendben van

     10
  3. Pali bácsi öt éve a közbiztonság javításán fáradozik. Mit ne mondjak, megoldotta. Ahogy ő szokta.

    • Szánalmas szar aki egy ilyet össze is bármelyik varosvezetovel

      • Szánalmas szar, aki városvezetőnek nevez egy szélhámos szerencselovagot.

  4. amikor jelentéktelenákos megszólal … LOL

  5. Semmi pánik, toca már a három darab ‘cctv security’ pólós fiúval elindult, az egyiknél egy szórólap van a másiknál egy fésű a harmadiknál pedig wokitoki.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük