Toca. Lássuk, mitől lennének elégedettek a miskolciak! Tartsanak velem!

3 Responses

1. Megélhetési és lakhatási biztonság!!!

   3

   Válasz

2. Igen, de akkor még független volt.

   3

   Válasz

3. A Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága közölte, hogy az a metaforákról és hasonlatokról szóló irodalomtudományi és poloskológiai jellegű szakvélemény („Metaforákról és hasonlatokról, mivel ebben a szövegben nincsenek, ne tétessen említés”) NEM Sulyok Tamás véleménye, hanem a tekintetes Kommunikációs Igazgatóságé.
   Ez azért muris. Sulyok Tamásnak pecsétes papírja van róla, hogy Magyarország köztársasági elnöke. Úgymond, az államfője, legfőbb közjogi méltósága. Vélhetőleg ez szerepel a fizetési papírján is. De ezek szerint nemhogy Magyarország szempontjából tök irreleváns, hogy mit mond, gondol, eszik, csinál vagy fényképez, hanem még a saját hivatala szerint is. Lehet, persze, hogy megpróbálták megkérdezni Sulyok Tamást, hogy mégis mi a büdös francot gondol, de ő éppen borsófőzeléket fotózott, az íróasztalán pingpongozott, vagy papírcsákót hajtogatott az Alaptörvény legújabb kiadásából, és az orrán át operettbetéteket brummogva, fakardot lengetve fel-alá masírozott az elnöki palota folyosóin. Lényegtelen. Valószínűbb, hogy meg sem kérdezték, mert minek. Csak hát a tisztelt kommunikációs igazgatóságban, vagy mifenében sem ülnek sokkal nagyobb formátumok, mint ez az idült bácsika, akit leginkább a családfakutatás érdekel, bár ott is inkább a radírozás.
   De ez valóban érdektelen, ahogy – szerintem – a parlamenti cirkusz is. Vicces látvány a füstgyertya az ülésteremben, elképzelem a főpedellust, ahogy káromkodva elrendeli a terem kiszellőztetését, miközben dús bajusza színes füsttől bűzlik, de ez csak műsor.
   A tegnapi tüntetés viszont ígéretes, már amennyire itt ígéretes lehet valami. Hogy talán mégis elkezdődik valami mozgás. Bár elvileg a Momentum szervezte, nem sok hatása volt rá: az unalmas politikusi beszédek nemigen érdekeltek senkit, és a megjelent nem nagy, de legalább öntevékeny tömeg úgy döntött, hogy ebből elege van. A hídfoglalás már spontánul, helyben szerveződött, és Hadházy is csupán annyit tudott tenni, hogy eljátszotta, ő irányít, és az egésznek időkeretet adott. Ez most egy kicsit arra hasonlított, ami hónapok óta Szerbiában folyik, ahol a politikusoknak, pártoknak, vezetőknek semmi hatása sincs az eseményekre, ahol az emberek egymással vitatkozva maguk szervezik az eseményeket. A Momentumon (kis- és nagybetűsön egyaránt) azonnal túlléptek, a parlamenti „ellenzék” nemigen tudott/akart mit kezdeni a dologgal a jólfűtött üléstermen kívül, Magyar Péter – aki kínosan vigyáz rá, hogy semmi olyasmiben ne nyilvánuljon meg, ami „megosztaná” a híveit és valóban árthat a rendszernek – új barátnőjével szelfizgetett. Ami tegnap a Margit-hídon történt, az nem a politikai celebek és csinovnyikok irányításával történt, hanem annak dacára.
   Persze, lehet, hogy most ez még kifullad. De – akárcsak egy éve a „kegyelmi botrány” elleni tiltakozásban -, megvan benne a potenciál, hogy végre formát kap a társadalom elkeseredettsége, dühe, kilátástalansága, és egy szimbolikus ügy – a gyülekezési szabadság példátlan felszámolása és (ebben igaza van Hadházynak) a tech-rendőrállam kiépítésének újabb etapja – köré kikristályosodik egy valódi, „alulról” szerveződő, népi ellenállás abból a számtalan sérelemből, ami a társadalom szinte minden rétegét nap mint nap éri. Hogy az elégedetlenség kitör azokból a politikai ketrecekből, befogásokból, amikkel körbekordonozzák, amiket rá aggattak és aggatnak.
   Tegnap este végre – évek után – történt valami. Én pedig hadd legyek végre kissé optimista, olyan ritkán vagyok az. A kulcsmondat – mint mindig – az, hogy „semmit rólunk, nélkülünk”. Akárcsak Münchhausen báró, a saját hajunknál fogva csakis mi magunk tudjuk kihúzni magunkat a sárból. A politikusok, pártok, államok stb. „segítő keze” (amit oly lelkesen nyújtanak) csak még mélyebbre passzíroz bennünket. És ha valaki azzal jön, hogy „de a lázadásnak vezetők kellenek”, cáfolatnak nézzen Szerbiára.
   Vagy ha ezt is benyeljük, akkor tényleg az a kérdés, hogy mit nem nyelünk be. És persze, ezzel próbálkozik folyamatosan a hatalom is: hogy hol van a fal, ameddig elmehet, és ha megtalálja, akkor hogy tudja még kijjebb tolni, a saját javára fordítani a haragot. De ez – ez egyszerre rossz hír és jó hír – csakis rajtunk múlik.

   2

   Válasz