Banai nevén 9 ingatlan van, köztük egy fóti szőlős, egy edelényi, egy kompóti és egy berzéki szántó is. Emellett 120 millió forintja van állampapírban és kötvényekben, s úgy tűnik ebből 100 milliót 2018 óta sikerült összespórolnia
Banai Péter Benő 2014 óta volt államháztartásért felelős államtitkár(!!!) és mellette ellátott egy felügyelőbizottsági tisztséget is a Magyar Nemzeti Bankban. Konkrétan ebből az államtitkári poziból asszisztálta végiga, hogy a Matolcsy-klán végrehajtja Európa legnagyobb rablássorozatát.
Viszont a keze tiszta maradhatott, mert a 2013-as MNB-ről szóló törvény változásainak részét képezte az is, hogy az MNB felügyelőbizottságának hatásköre nem terjed ki az MNB által létrehozott alapítványok gazdálkodásának vizsgálatára. Zseniális, komolyan!
Legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint Banai nevén 9 ingatlan van, köztük egy fóti szőlős, egy edelényi, egy kompóti és egy berzéki szántó is. Emellett 120 millió forintja van állampapírban és kötvényekben, s úgy tűnik ebből 100 milliót 2018 óta sikerült összespórolnia. Hangyaszorgalom!
Ja, mielőtt azt hinné bárki, hogy az Urat kivágták, mint macskát szarni, ki kell, hogy ábrándítsam: Banai Péter Benő az MNB-nél folytatja pályafutását.
Nagy Márton megköszönte a kitartó munkáját és sok sikert kívánt neki! Varga Mihály pedig kiposztolta, hogy „Üdv a fedélzeten, Péter!” 🤡
Várjál nincs vége! 😃
Államtitkári helyét az a Kisgergely Kornél veszi át, aki 2013 és 2016 között az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgatója volt.
A nemzetgazdasági miniszter Kornéltól elvárja, hogy „munkájával hozzájáruljon a gazdasági stabilitás és a szigorú fiskális fegyelem fenntartásához”. https://www.portfolio.hu/…/tavozik-banai-peter…