
|
Egy észak-dakotai, kilenc főből álló esküdtszék úgy döntött, hogy három Greenpeace szervezetnek 660 millió dollárt kell fizetnie az Energy Transfer fosszilis cégnek egy közel egy évtizeddel ezelőtti tiltakozás miatt egy olajvezeték-beruházás ellen. Ne aggódj, senki nem fog kitölteni egy csekket egy ekkora összeggel az Energy Transfer milliárdos tulajdonosának! Ez az ügy egyszerre szólt az ivóvíz és az őslakos csoportok önrendelkezésének védelméről is. A tiltakozások idején a területen élő őslakosok imatáborokat állítottak fel, hogy megpróbálják megakadályozni az olajvezeték áthaladását a Missouri folyón Standing Rock közelében. Tízezer ember, köztük több mint 300 törzsi nemzet tagjai utaztak a víz védelmére és a Standing Rockkal való szolidaritásuk kifejezésére. Az Energy Transfer Partners, a közel 70 milliárd dollárt érő olaj- és gázipari vállalat perelte be a Greenpeace-t. A szervezetet rágalmazással vádolták, és azzal, hogy a Greenpeace amerikai szervezete áll a Dakota Access vezetéknél tartott tüntetések megrendezése mögött. Az Energy Transfer vádjai alaptalanok, a Greenpeace amerikai szervezete fellebbezni fog ellenük. A Greenpeace International pedig a holland bíróságon folytatja a jogi küzdelmet a fosszilis óriás ellen. |
© Dörgő Zsuzsi / Greenpeace Ilyen és ehhez hasonló perek nem idegenek az olaj- és gázipari vállalatoktól. A cégek ezekkel akarják elrettenteni a polgárokat és a környezetvédő civil szervezeteket a tiltakozástól. A céljuk, hogy a jogi költségekkel egyre kockázatosabbá tegyék a környezetükért aggódó emberek számára a gáz- vagy olajvezetékek, vagy más, a közösségeiket fenyegető projektek elleni fellépést. Ilyen pert a Greenpeace már nyert korábban a Shell vagy a TotalEnergies vállalat ellen is. Ezt a pert arra tervezték, hogy megfélemlítse a szervezeteket és a magánszemélyeket szerte a világon. De elszámították magukat. Nem számoltak azzal az erővel, amit a Greenpeace több mint 50 éves történelme és a mögötte álló támogatók jelentenek. Nem számoltak azzal a több millió emberrel, aki kiáll a támogatásával a Greenpeace mellett a nagyvilágban és itthon is. Most is erre van szükség. Állj ki a környezetvédelem, a gyülekezési szabadság, a szólásszabadság mellett! Állj ki a Greenpeace mellett! |
|
Ez az ügy mindenkit fel kell, hogy riasszon, politikai beállítottságtól függetlenül. Így néz ki, ha a környezetet pusztító vállalatok a bíróságainkat fegyverként használják fel az ellenvélemények elhallgattatására. Az ilyen perek célja a békés tiltakozáshoz és a szólásszabadsághoz való jogunk megsemmisítése. Ezeket a jogainkat nem vehetik el tőlünk.
Nem hátrálunk meg.
Nem hagyjuk magunkat elhallgattatni. |
Üdvözlettel: |
Mező János Bálint ügyvezető igazgató Greenpeace Magyarország |